NBA: javított a Minnesota

nba.jpg

A Minnesota Timberwolves nyolc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot szakított meg azzal, hogy 101-91-re legyőzte a Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A mostani szezonban érthetetlenül gyengén szereplő, 2006-ban még bajnok Miamiban hiába játszott elfogadhatóan Dwyane Wade (25 pont, 7 gólpassz), nem volt igazi társa a pályán, így nem lehetett elkerülni a gárda sorozatban nyolcadik vereségét.
   
A floridaiak számára különösen fájó lehet, hogy 8/27-es mérlegükkel visszacsúsztak a Keleti főcsoport utolsó helyére, ráadásul attól a Minnesotától kaptak ki, amelyik messze a legrosszabb mutatóval (5/29) áll a ligában.
   
A Keleti főcsoport egyik élcsapata, a harmadik Orlando Magic (22/14) is vereséget szenvedett, méghozzá az eddig halványabb Sacramento Kings otthonában. A 20 veresége mellett csupán a 13. sikerét jegyző Kingsben John Salmons 21, míg Brad Miller 20 ponttal járult hozzá a sikerhez, ami azért is nagyon értékes, mert a Magic a liga legtöbb idegenbeli győzelmével rendelkező csapata (15).
   
A Nyugati főcsoport egyik legjobbjának számító Los Angeles Lakers ezúttal Memphisbe látogatott, ahol tulajdonképpen az első negyedben pontot is tett a meccs végére. A Kobe Bryant (25 pont, 6 gólpassz) mellett ezúttal Derek Fisher (26 pont) vezette kaliforniaiak 12 perc után 39-23-ra vezettek a Grizzlies ellen, amelynek egy pillanatig sem volt esélye a fordításra, s végül 117-101-re kikapott.
   
A Lakers győzelmével továbbra is ott van a legjobbak között a konferenciában, amelynek élcsoportja elképesztően sűrű. A legjobb mutatóval rendelkező Phoenix Suns ugyanis 24 győzelemmel és 10 vereséggel rendelkezik, míg a jelenleg ötödik Lakers 22/11-es mérleggel áll, de a hetedik Denver Nuggets is 21/13-mal.
   
Eredmények:
Philadelphia 76ers-Miwaukee Bucks 83-87
Washington Wizards-Houston Rockets 84-92
Charlotte Bobcats-New Jersey Nets 115-99
Cleveland Cavaliers-Seattle Supersonics 95-79
Memphis Grizzlies-Los Angeles Lakers 101-117
Minnesota Timberwolves-Miami Heat 101-91
Chicago Bulls-New York Knicks 100-105
Utah Jazz-Indiana Pacers 111-89
Sacramento Kings-Orlando Magic 104-100

MTI/Reuters/AP