Műkorcsolya: Megkezdődött Sztaviszki pere

makszim.jpg

Burgasz város illetékes bíróságán megkezdődött a büntetőper Makszim Sztaviszkinak, a világbajnoki címvédő bolgár jégtáncpáros férfi tagjának ügyében, aki tavaly nyáron ittasan halálos közlekedési balesetet okozott.

Az ügyészség az után emelt vádat, hogy a 29 éves sportoló augusztus 5-én a dzsipjét nagy sebességgel vezetve összeütközött két másik autóval, s a karambol következtében egy 24 éves férfi életét vesztette, öten pedig megsérültek, köztük egy 18 éves lány olyan súlyosan, hogy azóta is kómában fekszik. Sztaviszki véralkoholszintje 1,29 ezrelékes, vagyis jóval a megengedett határérték felett volt. Tettéért három és tíz év közötti börtönbüntetésre számíthat, amellett az elhunyt családja 250 ezer, a 18 éves lányé pedig 1 millió euróra perelte.
   
A rosztovi születésű, exorosz Sztaviszki és párja, Albena Denkova, akivel 1996 óta alkot duót, 2006-ban, Calgaryban szerezte első vb-aranyát, majd tavaly márciusban, Tokióban megvédte címét.

MTI/ITAR-TASZSZ