Ki merte megcsalni Növényi Norbit?

novenyi2.jpg

Tizenegy év után véget ért Növényi Norbert és kedvese, Mariann kapcsolata. Norbit ugyanis megcsalta a lány, amit az ex-birkózó nem tudott megbocsátani. Ráadásul Norbi már másodszor járt így.

A félrelépésre egy eltévedt SMS-ből derült fény. Mariannak évek óta egy ügyvéd volt a szeretője, de állítólag másokkal is megcsalta Norbit. "Nagyon rosszul esik, hogy az a nő, akit én ideálisnak tartottam, az másnak is odaadta a testét is és a lelkét is. Nem értem, miért jártam így másodszorra is, amikor úgy gondolom én mindent megtettem ahhoz, hogy a kapcsolatunk jól működjön" – mondta Norbi. A legnagyobb fájdalmat viszont az okozza, hogy Norbi így kénytelen külön élni kisfiától, akivel ennek ellenére napi szinten tartja a kapcsolatot. A hullámvölgy után azonban hullámhegynek kell következnie. Norbi tavaly ismerkedett meg egy lánnyal, akivel a napokban újra összefutott, és azóta együtt vannak. Remélhetőleg ez a kapcsolat jó működik majd.

Forrás: Aktív/www.bulvarsport.hu