Janics Natasa, Athén kétszeres olimpiai bajnoknője nemcsak sportolói, hanem üzleti jövőjére is gondol. Erre utal többek között az is, hogy – az adás-vételi szerződés korábbi aláírása és a vételi összeg kifizetése után – a minap hivatalosan is birtokba vette a szegedi „Bárka” éttermet, amely eddig a város tulajdonában állt.
" Remélem, hogy amikor a „Bárka” az alapos felújítást és a „sportos” átalakítást követően újra vendégeket fogadhat, Szeged egyik legkedveltebb étterme lesz " – fejezte ki reményét a sokszoros világ- és Európa-bajnoknő, a helyi Démász SE büszkesége.
" Az én dolgom csak a papírmunka volt, mostantól Csányi Szilárd, a vőlegényem, valamint Csonka Gábor, a menedzserem feladata, hogy minden rendben legyen, időben és jó minőségben elkészüljön. "
Az étteremmel kapcsolatos projekt egyik ötletgazdája, Csonka Gábor ehhez annyit tett hozzá, hogy Natasa a kapunyitásig valóban nem foglalkozhat az étterem ügyes-bajos dolgaival, épp elég feladatot jelent a számára az olimpiai felkészülés. A „Bárkát” egyébként Natasa kajakos „ereklyéi” díszítik majd, így például egy versenyhajó, különféle lapátok, serlegek és érmek, ahogy egy bajnok étterméhez illik…
" Sajnos a szegedi olimpiai kerettagok idei első együttes programja nem úgy sikerült, ahogy tervezték, mert a szlovéniai sí táborból szinte mindenki, így például Natasa és Vajda Attila is betegen tért haza, alig néhány napos csúszkálás után " – mesélte Csonka Gábor.
" Reméljük a folytatással már több szerencséjük lesz, így például a február derekán kezdődő hathetes dél-afrikai edzőtáborozással, amelynek anyagi hátterét a Démász Szeged SE és a szövetség közösen teremtette elő. Ha visszatérnek Afrikából, sorozatban következnek a hazai edzőtáborok, és közben Natasa újra együtt edzhet majd Kovács Katalinnal, hol itt Szegeden, hol Szolnokon. Aztán elérkezünk az első válogatóhoz, amelyet a milánói Európa-bajnokság előtt rendeznek meg, s amely már a Pekingbe készülők tudásának komoly fokmérője lehet. Natasa bizonyítani akar, olyan évadot produkálni, mint 2004-ben.."
Forrás: T-Mobile