Edőcs klub: Évértékelő a Mezzaluna étteremben

evertekeles.JPG

Évértékeléssel egybekötött vacsorára invitálta Buga Kálmán, az Edőcs István Ökölvívó klub vezetője barátait, a klub versenyzőit, a XV. kerületi Polgármestert, támogatóit, és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség vezetőit.

Kálmán köszönetet mondott a jelenlévőknek az előző évi támogatásért, bemutatta a frissen megalakult klub vezetőségét, Lencsés Ferenc elnököt, Orlik Zoltán szakosztályvezetőt, Gyuricza Ferenc alelnököt.

Mint megtudtuk, a Polgármesteri Hivataltól végre véglegesen is megkapta a klub a régen várt helyiséget, így a fiatalok kulturált körülmények között készülhetnek a versenyekre. A felszólaló vezetőségi tagok mindegyike kiemelte, hogy fontos számára az, hogy a gyerekek a sportban leljék meg az örömüket, az amúgy is családias hangulatú klubban.
Megtudhattuk, hogy a klub vezetői rendszeresen bejárnak a az iskolákba, beszélgetnek a tanárokkal, érdeklődnek a gyerekek tanulmányi eredményei, magaviselete, szorgalma felől, amit szerkesztőségünk azért tart kiváló kezdeményezésnek, mert így megelőzhetőek az olyan szomorú esetek, amelyek az elmúlt napokban megtöltötték a hiradókat.

mezzalunaban.JPG

Ezt követően Buga Kálmán emlékplaketteket adott át a Szakszövetség vezetőinek, támogatóinak, a klub sportolóinak, emlékplakettet kapott az XLsport stábja is, melyet ezúton is köszönünk.

Az eseményt a sportág több kiválósága is megtisztelte jelenlétével, többek között Dr. Csőtönyi Sándor, Szakos József,  Ifj. Papp László, Svasznek Jenő, Id. Balzsay Károly, Herman István, és még sorolhatnánk a neveket, hiszen teltház volt a Mezzaluna Étteremben.

A klub a Bocskai Kupára készül, sok sikert kivánunk a csapatnak.

XLsport – Ezüstszegi József