Peking 2008: NOB szemle az Olimpiai Faluban

olimpiaifalu.jpg

A magyar csapat szállása az olimpiai faluban A NOB által felkért szakértőkből álló bizottság megkezdte háromnapos pekigi szemléjét
 
A bizottságot Gunilla Lindberg, a NOB alelnöke, az ANOC, illetve a Svéd Olimpiai Bizottság főtitkára vezeti.Tagjai között van az Amerikai Egyesült Államok Olimpia Bizottság (USOC) nemzetközi igazgatója Leslie Gamez, az Ausztrál Olimpiai Bizottság főtitkára Craig Phillips, a Norvég Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója Marit Myrmael és szerény személyem alkotja.

Küldetésünk szerint, szakértőként képviseljük a nemzeti olimpiai bizottságok érdekeit a közelgő Pekingi Olimpiai Játékok előtt
Az első napon az Pekingi Olimpiai Faluban és annak több létesítményében jártunk. Lehetőség nyílt a lakóépületek, az irodák és a sportolók lakásainak megtekintésére. Az idő ugyan kedvezőtlen, elsősorban a hideg téli szélnek és a száraz, sivatagi levegőnek köszönhetően rendkivül hideg volt..

magyarokszallashelye.jpg

A Pekingi Olimpia Falu 3, 6, és 8 személyes lakásokból áll. A lakózóna pedig 22 hétemeletes és 20 tízemeletes épületből áll.
A Magyar Csapat szállását egy tízemeletes épületben jelölték ki, a „B” zónában.
Az épületünket összesen 4 lépcsőházból áll, amelyből a létszám alapján várhatóan két teljes lépcsőházat foglalhatnak el a magyar olimpikonok. 
A Falu fele akkora, mint az Athéni Olimpiai Falué volt, mivel mindösszesen 800m széles és 900m hosszú az alapméreteit tekintve.

A Falu alapterülete pedig csupán 66 hektár. Ebbe a lakó zóna mellett a nemzetközi zóna, az 5.000 személyes étterem, a buszpályaudvar, a szabadidőpark, a vendégek és protokoll személyek számára fenntartott épület, a Falu Polgármesterének hivatala, valamint a Falu szabadtéri színháza, a zászlófelvonási ünnepségek szinhelye is belatartozik.
A szemlét követően a szervező bizottság illetékes vezetői kimerítő és a legapróbb részletekre kiterjedő tájékoztatást tartottak számunkra. A beszámolók a Pekingi, Hong Kongi, és a Qingdaoi Faluról, a küldöttségek szállásáról, regisztrációjáról, akkreditációról, nevezésről és a logisztikai feladatokról szóltak.

A szemle bizottságot a következő napon a küldöttségek érkezésének, szállításának, elhelyezésének, biztonságának, élelmezésének, illetve a technológiai és egészségügyi kérdéseiről tájékoztatják. 

www.mob.hu