ETTU Kupa, elődöntő: nem a Statisztika az esélyes

pingpong.jpg

Az esélytelenek nyugalmával veheti fel a küzdelmet a női asztalitenisz ETTU Kupa elődöntőjében a Statisztika gárdája, amely az orosz Vlagyivosztok otthonában próbálja meg kiharcolni a fináléba kerülést vasárnap és hétfőn.

Téglás Péter edző szerint a riválist papíron erősebb játékosok alkotják – itt játszik többek között a rutinos Szvetlana Ganyina, valamint Európa-bajnok párostársa, a fehérorosz Viktorija Pavlovics -, és az is a házigazdák mellett szól, hogy az óriási távolság miatt a magyar gárda feladta pályaválasztói jogát, így mindkét meccsre a kikötővárosban kerül sor.
   
"A körülmények ugyan nem kedveznek nekünk, ennek ellenére mindent megteszünk majd a sikerért. Póta Georginával, Fazekas Máriával, Pergel Szandrával és Li Binnel utazunk Oroszországba" – mondta az MTI-nek a szakember, aki egyben a női válogatott szövetségi kapitánya.
   
A sportág nemzetközi kupáiban jelenleg egyedüli magyar együttesként érdekelt Statisztika pénteken indul el és szerdán érkezik haza a túráról.
   
Mindkét mérkőzés magyar idő szerint 8 órakor kezdődik.

MTI