Egyperces gyászszünet az angol-svájci mérkőzés előtt

repulobaleset.jpg

A hazai szövetség így kíván emlékezni az 50 éve történt müncheni repülőgép-szerencsétlenségre.

Egyperces gyászszünettel kezdődik február 6-án az Anglia-Svájc barátságos labdarúgó-mérkőzés, a hazai szövetség ugyanis így kíván emlékezni az 50 éve történt müncheni repülőgép-szerencsétlenségre.

A szigetországi játékosok emellett fekete karszalaggal lépnek pályára, ezzel is tisztelegve a Manchester United csapatának egykori áldozatai előtt.

A Sir Matt Busby által irányított gárda 1958. február 6-án Belgrádból tartott hazafelé egy BEK-találkozóról, amikor a müncheni tankolást követően a többek között a futballistákat is szállító repülőgép nem tudott felszállni és kiszaladt a kifutópályáról. A balesetben 23 ember – köztük nyolc játékos – vesztette életét.

A Manchester United is tart majd hasonló megemlékezést: a csapat négy nappal későbbi, Manchester City elleni bajnoki találkozója kezdődik gyászszünettel. A United futballistái a fél évszázaddal ezelőtt viselt szerelésben lépnek pályára az Old Traffordon, így tisztelegve társaik emlékének.
 
www.hirado.hu