Djokovics féltve őrzi a Maradonától kapott dedikált mezt

novakdjokovic.jpg

Az elmúlt napokban nagyot fordult a világ Novak Djokoviccsal. Az Australian Opent megnyerő 20 éves szerb teniszező fürdik a népszerűségben, ami érhető, hiszen szerethető figura, emellett rendkívül tehetséges, ráadásul most először tudott Grand Slam-tornát nyerni.

Ráadásul nem csak Szerbiában népszerű, világszerte nagyon sok rajongója akad, sőt ismert sportolók, többek között Diego Maradona is rajong érte.

Az Australian Open megnyerése után csak kisebb ünneplést rendezett Novak Djokovics, tekintve, hogy a sajtó majd szétszedte: hajnali fél 3-ig nyilatkozott az írott és az elektronikus médiának, utána pedig holtfáradtan dőlt be az ágyba. Mivel Melbourne-ben körülbelül 30 ezer szerb él, akik úgy drukkoltak neki, mintha odahaza lenne, ezért egy kisebb ünneplés nekik is jár majd. A siker után sok gratulációt is kapott, köztük az 1986-os labdarúgó-világbajnokság csillagától, a valaha élt egyik legjobb futballistától, Diego Maradonától.

Djokovics életében egyébként is fontos szerepet játszik az argentin: a tavalyi Roland Garros idején egy dél-amerikai újságíró adta át neki Maradona ajándékát, egy neki dedikált argentin válogatott mezt. Djokovics azóta is kereste, keresi az alkalmat, hogy személyesen is megköszönje az – mint mondta – élete egyik legmeghatározóbb ajándékát, ám eddig erre egyelőre még nem kerülhetett sor.

Az köztudott, hogy Maradona nagy teniszrajongó, a szerb klasszis viszont a futball nagy szerelmese. Saját bevallása szerint a Real Madrid, a Crvena zvezda, a Manchester United és a Milan a négy kedvenc csapata, ha csak teheti, az ő meccseiket mindig megnézi.
 
www.juniorsport.hu