EURO-2012: UEFA-figyelmeztetés a rendezőknek

uefa.jpg

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke felszólította a 2012-es kontinenstornának otthont adó Lengyelországot és Ukrajnát, gyorsítsa fel az előkészületeket.

Az egykori kiváló játékos arról nem beszélt, hogy a két házigazda esetleg elveszítené a rendezési jogot.
   
"A következő négy-hat hónap rendkívül fontos lesz, nehogy a munkálatok csúszása elérje a kritikus pontot. Az UEFA minden segítséget megad a két szövetségnek. A lényeg, hogy garantált legyen a sikeres rendezés" – mondta Platini az UEFA kétnapos végrehajtó bizottsági ülésének zárultával.
   
"Megnyugtató garanciákat kaptunk mindkét országtól és úgy tűnik, mindkét helyen rendeződött a politikai helyzet. Tudom, hogy önök magyarok,  mint ahogyan az olaszok is, készek lennének beugrani a rendezésre, de úgy véljük, hogy az UEFA megalapozott döntést hozott Cardiffban, és ahelyett, hogy pánikba esnénk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítsünk kilábalni a bajból Lengyelországnak és Ukrajnának – nyilatkozta az nb1.hu című internetes honlapnak David Taylor, az európai szövetség főtitkára. – A türelmünk azonban nem véges, és 4-5 hónap múlva újraértékeljük a helyzetet, de ez sem jelenti azt, hogy adott esetben a két másik pályázó lépne előre."
   
Michal Listkiewicz, a lengyel szövetség elnöke elismerte, hogy néhány beruházás késik az elmúlt évi bizonytalan politikai helyzet miatt, de mint mondta, biztosak abban, hogy minden a menetrend szerint zajlik majd.
   
A lengyelek és az ukránok tavaly áprilisban nyerték el a rendezés jogát az olasz és a magyar-horvát közös pályázattal szemben.

MTI