Peking 2008 – 1.8 milliárd dollárt költöttek a létesítményekre

stadion.jpg

A központi stadionban, a "Madárfészekben" már a nézősorok is elkészültek A XXIX. Nyári Olimpiai Játékok 302 számának versenyeit, mérkőzéseit 37 létesítményben bonyolítják le, ebből 31 található a fővárosban.

A 31 közül 12 újonnan épült, 11 korszerűsítésre szorult, s 8 csak ideiglenes alkalmi létesítmény.

" Jól eső érzés számunkra, hogy erőfeszítéseink eredményeképpen a 31 létesítmény közül már csak egyetlen a Nemzeti Olimpiai Stadion, a Madárfészek átadására kell várni, igaz nem sokat, mert április elején az utolsó színhely munkálatai is befejeződnek. Így állíthatjuk, hogy hat hónappal az ünnepélyes megnyitó előtt minden készen áll " – hangoztatta Chen Gang, Peking főpolgármester-helyettese.

Elmondta azt is, hogy a létesítmények közül 22 már a tesztversenyeken kiállta a próbát, és a hivatalos edzőpályák közül pedig 45 máris fogadhatna versenyzőket. 
A tájékoztatón első alkalommal esett szó költségekről. Chen Gang közölte, hogy a pekingi létesítményekre összesen 13 milliárd jüant (1.8 milliárd dollárt) költenek. Egyedül a Madárfészek az olimpiai stadion kerül 3.5 milliárd jüanba, (közel 500 millió dollárba). A költségek felét a központi kormány és a főváros biztosította. Másik fele alapítványokból, adományokból jött össze. A támogatók között külföldön élő kínaiak is találhatók.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a létesítmények az olimpia hármas jelszavát követték, azaz Zöld Olimpia, Magas Technikai Olimpia, a Népek Olimpiája. A létesítmények ennek megfelelően építészetileg is korszerűek, már a XXI. század követelményeinek is megfelelnek.

Fontos tényező volt, a létesítmények versenyek utáni kihasználtsága, így több pekingi egyetem számára kiváló létesítményeket bocsátanak majd rendelkezésre.
A Madárfészek építésének előrehaladására jellemző, hogy már mind a 80 000 férőhelyre felszerelték a kényelmes műanyag, vörös színű ülőhelyeket. 

www.mob.hu