Premier League: a Tottenham visszavághat az MU-nak

tottenham.jpg

Egy héttel az FA-Kupa találkozásuk után ismét egymásnak feszül a Tottenham Hotspur és a Manchester United, ezúttal az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.

A január 27-i összecsapáson úgy tűnt, a londoniak meglephetik Sir Alex Ferguson csapatát, hiszen Robbie Keane góljával még vezettek, ám Carlos Tevez egy, valamint Cristiano Ronaldo két találata a Vörös Ördögök továbbjutását jelentette.
   
Nagyszerű mérkőzésre van kilátás a White Hart Lane-en, miután a Tottenham hazai környezetben a legtöbb gólt szerezte a Premier League-ben, míg az MU-ban főként Ronaldo van pazar formában, ezt leginkább a statisztikái támasztják alá, hiszen eddigi 28 fellépésén 27-szor volt eredményes.
   
"Érdekes szakaszához érkezik most a pontvadászat. Számos derbit kell játszanunk, a szombati lesz az első ilyen" – nyilatkozta Ferguson.
   
A United mögött csak rosszabb gólaránnyal második Arsenal szintén nehéz feladat elé néz: a hatodik helyen álló, hazai környezetben mindenkire veszélyes Manchester Cityhez látogat.
   
A Chelsea ezúttal a Portsmouth vendége lesz, míg a hétközi fordulóban vereséget szenvedő Liverpool a Sunderlandet fogadja.

    Premier League, 25. forduló:
    szombat:
    ——–
Manchester City-Arsenal 13:45 ó
Birmingham City-Derby County 16
Blackburn Rovers-Everton 16
Portsmouth-Chelsea 16
Reading-Bolton Wanderers 16
Tottenham Hotspur-Manchester United 16
Wigan Athletic-West Ham United 16
FC Liverpool-Sunderland 18:15
     vasárnap:   
    ———
Newcastle United-Middlesbrough 14:30 ó
Fulham-Aston Villa 17

    Az állás:
 1. Manchester United 24  48-11  57 pont
 2. Arsenal           24  49-17  57
 3. Chelsea           24  37-16  53
 4. Everton           24  40-23  43
 5. Aston Villa       24  43-31  41
 6. Manchester City   24  31-25  41
 7. FC Liverpool      23  37-17  40
 8. Blackburn Rovers  24  32-31  38
 9. Portsmouth        24  34-25  37
10. West Ham United   23  29-21  36
11. Tottenham Hotspur 24  44-40  28
12. Newcastle United  24  27-42  27
13. Middlesbrough     24  21-37  25
14. Sunderland        24  24-42  23
15. Bolton Wanderers  24  24-34  22
16. Reading           24  30-50  22
17. Birmingham City   24  23-36  20
18. Wigan Athletic    24  23-40  20
19. Fulham            24  23-42  16
20. Derby County      24  12-51   8

MTI/Reuters