Az ötödik helyen kiemelt Sybille Bammer már az első fordulóban kiesett a 600 ezer dollár összdíjazású antwerpeni női tenisztorán.
Az osztrák játékost az orosz Jaroszlava Svedova búcsúztatta három játszmában.
Szávay Ágnest, aki vasárnap három szettben kapott ki a szintén orosz Anna Csakvetadzétól a párizsi viadal döntőjében, a hatodik helyen emelték ki Antwerpenben.
"Ági első ellenfele kedden Alisza Klejbanova lesz, aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára" – mondta az MTI-nek Bocskay József Szávay edzője. "Tudomásom szerint késő délután, a Center-pálya harmadik meccsén lépnek pályára."
A 19 éves, a világranglistán 106. orosz eddig egyszer találkozott Szávayval: 2005-ben a Roland Garroson a junior elődöntőben a magyar győzött két sima szettben.
A szintén 19 esztendős, a rangsorban 18. magyar teniszezőnek eredetileg Eleni Daniilidu lett volna az ellenfele, de a görög visszalépett. Daniiludu a múlt héten vírusos megbetegedése miatt Párizsban a nyolcaddöntőben adta fel a meccset a francia Amélie Mauresmo ellen.
Eredmény:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
——————————–
Knapp (olasz)-Dechy (francia) 7:6 (7-3), 6:4
korábban:
Svedova (orosz)-Bammer (osztrák) 6:0, 3:6, 6:2
MTI/dpa/Reuters