FTC: három éven belül a BL-selejtező a cél, új stadion ötmilliárdért

ftc.jpg

Kevesebb mint 24 órával azt követően, hogy szerdán az angol Kevin McCabe által fémjelezett Espalande Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. megnyerte a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára kiírt hatodik pályázatot, a klubnál már arról beszélnek: a labdarúgócsapat három éven a Bajnokok Ligája-selejtezőjében szerepelhet.

"Ünnepeltünk és ünnepelünk ma még. Jó érzés és nagyon boldog vagyok, minden ferencvárosi rajongó felsóhajthat, de holnaptól kemény munka kezdődik ismét. Ebben az évben a feljutás a cél, utána pedig rövid határidőn belül olyan eredmény, amely nemzetközi kupaszereplést biztosít. Kevin McCabe két-három éven belülre tűzte ki a Bajnokok Ligája-selejtező elérését" – nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Rieb György, a Ferencváros elnöke.
   
A győztes céget Somorjai Márk ügyvezető képviselte, aki így foglalta össze az angolok közeljövőbeli céljait:
   
"Szeretnénk rendbe tenni a klub anyagi helyzetét, a futballcsapat játékoskeretét meg kell erősíteni és fel kell jutni az NB I-be."
   
Magyarországra érkezett Bobby Davidson, a McCabe tulajdonában lévő Sheffield United menedzsere is:
   
"Fantasztikus dolog, hogy a Sheffield United és a Ferencváros együtt tud működni. Az edzők és a játékosok tapasztalatokat cserélhetnek, hamarosan több futballista is Magyarországra érkezik és persze lehetőség van arra, hogy Sheffieldbe is menjenek."
   
Davidson elmondta: első körben két-három angol játékos kínai kluboktól érkezik az együtteshez, majd közös tárgyalások után újabb futballistákkal tölthetik fel Csank János vezetőedző keretét.
   
Az angol cégnek és a Ferencvárosnak hatvan napja van arra, hogy megkösse az adásvételi szerződést. Rieb György elárulta, hogy a klub részvénycsomagjából öt százalékot megtartanak, így megmarad a vétójoguk. A többi egy részét a jövőben folyamatosan visszavásárolnák Kevin McCabe-től, így öt éven belül akár a részvények felét is megszerezhetik.
   
Az új Albert Stadionról is hamarosan döntés születik: várhatóan ötmilliárd forintért építik majd meg az együttes új otthonát, amely 2010 decemberében vagy 2011 tavaszán kerül átadásra.

MTI