Az FTC-mintát követnék Csepelen

foci.jpg

Az FTC ingatlanainak értékesítéséhez hasonló módon oldaná meg a XXI. kerületi Béke téri sportlétesítmény helyzetét az üzemeltető Csepel SC Alapítvány – derül ki a szervezet hétfői közleményéből.

A Zárai László vezette alapítvány már 2007. novemberében megkezdte a 96 éve sporttelepként működő terület hasznosítási programjának kidolgozását az Ecorys Magyarország Kft. segítségével.
   
"Elsődleges cél, hogy a terület megújulása eredményeként az Alapítvány az eredeti céljait tartani tudja, azaz a kerület és a terület hagyományait ötvözve az országos jelentőségű sportterületen a sportcélú hasznosítás élvezzen elsőbbséget. A bevont tőkével a sportolás körülményei, feltételei Csepelen és ezen belül a Béke téri létesítményben a jelenleginél magasabb szintre emelkedhetnek" – áll a közleményben, amely hangsúlyozza, hogy a terv kidolgozásánál valamennyi érdekcsoportot igényeit figyelembe veszik.
   
A sajtóanyag szerint a fejlesztési programhoz szükséges pénzügyi feltételeket már sikerült is előteremteni, így megépülhet többek között a régóta tervezett fedett uszoda is a kerületben.
   
Az ingatlanhasznosítás ezen formájához ugyanakkor meg kell teremteni a jogi feltételeket, ehhez pedig szükség van egy új kerületi építési szabályozási tervre. Ezt a Fővárosi Közgyűlés egyetértésével hagyhatja jóvá a helyi önkormányzat. A közgyűléshez a véleményezési dokumentációt a XXI. kerületnek kell felterjesztenie, ez ügyben az egyeztetések már megkezdődtek az alapítvány és a város között – áll a közleményben.
   
A kerületben az ellenzéki politikusok, illetve a helyi sportvezetők hónapok óta élesen támadják az alapítvány munkáját, és többször adtak hangot azon véleményüknek, hogy a területet különböző cégeknek akarja kijátszani a Csepel SC az MSZP vezetésű önkormányzattal közösen, s a Béke tér telepet nem sportcélra használják majd a jövőben.

MTI