MOB-elnökségi: Kammerer viszi a zászlót Pekingben

kammererzoltan.jpg

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán viszi a magyar zászlót a pekingi játékok augusztus 8-ai megnyitóján, az április 26-án esedékes ünnepélyes fogadalomtételen pedig az Athénban aranyérmes sportlövő, Igaly Diána, valamint egy, a jövő héten kijelölendő vízilabdázó mondja majd az esküt – többek között erről döntött a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége tatai kihelyezett ülésén.

A MOB-tól származó információk szerint a grémium először átfogó tájékoztatót kapott Mártha Dezsőtől, a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Tanács (NDKT) elnökétől és Tiszeker Ágnestől, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetőjétől. Az NDKT vezetője bejelentette, hogy valamennyi, kvótát szerzett magyar sportolót legalább négyszer ellenőriznek az olimpia rajtjáig. Tiszeker Ágnes ugyanakkor jelezte, továbbra is akad több sportoló, aki nem veszi komolyan a holléti nyilvántartás vezetését – a MOB elnöksége ezért újabb szigorítást rendelt el. Kamuti Jenő főtitkár indítványára elfogadták, hogy annak az olimpiai kerettagnak, akit nem találnak az előre megadott helyen a doppingellenőrök, 48 órán belül jelentkeznie kell a MACS-irodában doppingvizsgálatra, ellenkező esetben súlyos szankciókkal, akár az ötkarikás csapatból történő kizárással is számolnia kell.
   
Schmitt Pál elnök újból nyomatékosította: milliós nagyságrendű anyagi veszteséget okoz a MOB-nak, hogy a tavaly elfogadott, állami költségvetés által garantált 430 millió forintos olimpiai részvételi támogatás nemhogy nem érkezett meg a MOB-ba, de még szerződés sincs róla.
   
"Február vége van, nekünk egy sor dolgot már ki kellett fizetnünk, és ott tartunk, hogy hitelt kell felvennünk a további kiadásaink fedezetére, amíg az állami pénz nem érkezik meg" – közölte az elnök, jelezve, hogy így kamatbevétel helyett kamatkiadásokkal kell számolni.
   
"A Magyar Olimpiai Bizottság már a tervezésnél pontosan tudta, hogy ez az összeg csak a támogatási rendelet február végén esedékes megszületése után, azaz márciusban vagy áprilisban érkezik meg hozzá" – reagált az MTI érdeklődésére Elbert Gábor sportszakállamtitkár, hangsúlyozva, hogy: "Ez a részvételi támogatás, a felkészülésre biztosított 1 milliárd 280 millió forintot – a rendszerváltás óta eltelt időt alapul véve példátlanul korán – már december és január folyamán megkapták a sportági szövetségek, ezt még a 2007-es költségvetésből biztosítottuk."
   
Schmitt Pál az elnökségi ülésen bejelentette, hogy elfogadta a MOB meghívását az ünnepélyes eskütételre Sólyom László köztársasági elnök, aki szólni is kíván majd a csapattagokhoz.
   
Ezután Török Ottó, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatója tájékoztatta az elnökséget az olimpiai felkészülés fő színterét adó nemzeti sportközpontok helyzetéről. Elmondása szerint folyamatosan fejlesztik a létesítményeket – többéves kívánságnak eleget téve nemsokára kész a tatai edzőtábor főépületének légkondicionálása -, igyekeznek eszközbeszerzésekkel segíteni a sportágak felkészülését, és rugalmasak az étrend összeállításánál is. Végül örömmel jelentette be, hogy sikerült megmenteni a mátraházi edzőtábort, nem fogják privatizálni, az újjáépítést követően ismét a magyar sportot szolgálja majd a létesítmény.
   
Török Ottó végül két felajánlást tett: a pekingi olimpia érmesei grátisz belépőt kapnak a Nemzeti Sportuszodákba, a korábbi olimpiák bajnokai pedig – afféle nosztalgia gyanánt – ingyen tölthetik el a hétvégéket partnerükkel a tatai edzőtábor szállodájában. Schmitt Pál MOB-elnök megköszönte az ajándékot, de nem csak ezek ellentételezéseként jelentette be, hogy a főigazgatót, valamint az olimpiai edzőtáborok vezetőit a sportolóknak nyújtott támogatás elismeréseképpen vendégül látják a pekingi játékokon.
   
Végül az elnökség rendkívüli támogatásokról döntött: ezek közül kiemelkedik az atlétikai szövetségnek megszavazott 7 millió forint, amely az új vezetés újrakezdését hivatott megkönnyíteni.
   
Az ülést követően Schmitt Pál a család képviselőivel és az elnökség tagjaival közösen leplezte le Csanádi Árpád emléktábláját, amelyet a MOB egykori főtitkára, a NOB egykori sportigazgatója halálának 25. évfordulóján avattak fel a róla elnevezett teremben.

MTI