Rajthoz áll a magyar bajnok

kisczegledi1.jpg

Február utolsó hétvégéjén, a Toshiba Kupával kezdetét veszi a 2008-as Országos Terep-Rallye Bajnokság, melyen rajthoz áll az elmúlt két év magyar bajnok párosa a Kis Sándor, Czeglédi Péter alkotta duó.

A Technosport Hungary versenyzői a hosszúra nyúlt téli szünet után az idei év bemelegítéseként, egyfajta felkészülő versenyeként tekintenek dabasi futamra. Bemelegítés, hiszen az elmaradt Dakar miatt a holtszezon a kelleténél sokkal hosszabb lett: immáron majd’ négy hónapja nem versenyeztek, és felkészülés, hiszen a Közép-Európa Rali pályáinak egy része is hasonló jellegű lesz, mint a Dabas környéki szelektívek.

Kis Sándor
Most, hogy már ismerjük a Közép-Európa Rali tervezett útvonalát, úgy döntöttünk, hogy elindulunk az első magyar bajnokin. Ennek oka egészen egyszerű: nagyon rég versenyeztünk már, hiszen elmaradt a Dakar, és hát az áprilisi verseny egy részét is valami hasonló pályákra, ezekre a környékre ígérik.
Pörgős verseny lesz, helyileg is közel van, bolondság lett volna kihagyni. Jó lesz Péterrel nekünk is és a csapatnak is kicsit újra összerázódni.
Most a fő cél a bemelegítés, a visszarázódás a versenyzésbe, de természetesen, mint mindig azért most is úgy állunk oda a rajthoz: minden tudásunkkal azon leszünk, hogy megnyerjük!
Ez a mostani rajthoz állás nem változtat az idei terveinken, továbbra is elsősorban a Dakarra koncentrálunk, azokra a versenyekre, amik jó felkészülést jelenthetnek akár a Dakar-szériára, akár a fő versenyre.

www.technosport.hu