A DVTK cáfolja, hogy veszélyben lenne a klub

dvtk.jpg

A Diósgyőr élvonalbeli labdarúgócsapata közleményben cáfolta, hogy veszélybe került volna a klub működése egyik korábbi tulajdonosának szerdai őrizetbe vétele miatt.

"Az NB I-ben szereplő DVTK Borsodi labdarúgócsapat működtetője a Diósgyőr FC Kft. Ennek a társaságnak volt korábban az egyik tulajdonosa H. Ferenc. Mivel H. Ferencnek több mint egy éve semmi köze nincs a DVTK-hoz és a működtető gazdasági társasághoz, nem került veszélybe a futballklub" – áll az egyesület közleményében.
   
A DVTK egyúttal leszögezi, minden olyan feltevés, amely összefüggést keres a letartóztatott férfi és a futballklub között, teljességgel alaptalan és jelentős kárt okoz a miskolci labdarúgásnak.
   
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán négy embert vett őrizetbe bérleti szerződéseken alapuló tízmilliárd forintos csalás miatt. A gyanúsítottak között van H. Ferenc, a diósgyőri klub korábbi résztulajdonosa is, akinek – sajtóinformációk szerint – vagyonvédelmi cége biztosítja több élvonalbeli labdarúgócsapat mérkőzéseit, illetve a magyar válogatott találkozóit.

MTI