Peking 2008: magyar szálláscsinálók az olimpiai faluban

village.jpg

A BOCOG-tól érkezett értesítés szerint, május első napjaiban magyar szálláscsinálókat fogadnak Pekingben.

Molnár Zoltán csapatvezetővel az élen a már kijelölt olimpiai falubeli magyar szálláshely megismerésére, a létesítmények megtekintésére az Olimpiai Előkészítő Bizottság szakértői utaznak az olimpia városába.

A legfontosabb a már kijelölt szálláshelyünk feltérképezése. Annak pontos meghatározása, hol helyezzék el a már megrendelt bérleményeket, kiegészítő bútorokat, hűtőszekrényeket, televíziós készülékek, hogyan rendezzék be az orvosi szobát.

A korábbi olimpiai játékokon előfordult, hogy a kiérkező versenyzőket a szálláshelyek nem várták megfelelően előkészítve. s mindez egy olyan országban, ahol akadozhat a nyelvi kommunikáció, mások a szokások, nehéz lesz mindent elintézni.

A szálláscsinálókkal újabb kínai látogatásra utazik Schmidt Gábor a kajak-kenu szövetség főtitkára is.

A versenyzők szövetség kérésére a korábbi olimpiákhoz hasonlóan, mint ismeretes, a versenypályához közeli, minden igényt kielégítő szállodában kapnak elhelyezést. Ezzel azonban kikerülnek az olimpia biztonsági rendszeréből, de az étkezés minőségére, a választékra is a szövetség vezetőinek kell majd felelősséget vállalni.
 
www.mob.hu