Zágrábé a 2010-es vízilabda Európa-bajnokság

uszas1.jpg

Zágráb rendezheti meg a 2010-es vízilabda Európa-bajnokságot.

Erről vasárnap döntött a kontinentális szövetség, a LEN vezérkara az úszó Eb színhelyén, Eindhovenben a horvátok javára ítélve az eseményre közösen pályázó Debrecennel és Nagyváraddal szemben.
   
A magyar-román pályázat – tudta meg Csinta Samutól, az előkészítő bizottság sajtófőnökétől az MTI – 9:6-ra maradt alul a Büro-szavazásnál Zágrábbal szemben. Döntésével a testület az egyetlen helyszínen való rendezést elvét támogatta a magyar-román pályázat által ajánlott nyitással szemben.
   
"Gratulálok horvát barátainknak a sikerhez, de remélem, a két év múlva rendezendő Európa-bajnokságot a magyar válogatott nyeri – jelentette ki a döntés nyilvánosságra hozatala után Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. – Természetesen csalódottak vagyunk, de a sportban mindig kell lennie győztesnek és vesztesnek. Az Eb központi létesítményének szánt ötvenméteres szabadtéri medencét a LEN döntésétől függetlenül megépítjük. Mindenképpen szükségünk van rá, hiszen meg akarjuk valósítani azt a célunkat, hogy rövid időn belül valamennyi debreceni fiatal megbízható úszótudással rendelkezzen. A Nagyváraddal való önkormányzati és sportegyüttműködésünk sem torpan meg, és reméljük, hogy a mai tapasztalatok birtokában legközelebb legyőzhetetlen pályázattal fogunk jelentkezni."
   
Mihai Groza, Nagyvárad polgármestere is a folytatás híve.
   
"Bíztam a győzelemben, ám kénytelenek vagyunk elfogadni a LEN döntését. Bízom benne, hogy következő alkalommal kedvezőbb fogadtatásban részesül a vízilabdázásnak új távlatokat kínáló rendezési elképzelésünk" – mondta a nyugat-romániai nagyváros első embere.
   
A pólósok idei Európa-bajnokságának a spanyolországi Malagá ad otthont július első felében.

MTI