Még nincs döntés arról, hogy Gyurcsány Ferenc elutazik-e az olimpiára

gyurcsany.jpg

A kormányszóvivő szerint nemhogy döntés nincs, de még a kérdés sem került napirendre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök olimpiai rendezvényeken való részvételéről.

Daróczi Dávid ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Kóka János hétfőn arra kért minden magyar politikust és állami tisztviselőt, hogy a közvetlenül sporthoz nem kapcsolódó olimpiai eseményeken ne vegyenek részt, és ezzel ne legitimálják az emberi jogok szisztematikus megsértésére épülő kínai politikai rendszert.
   
Az SZDSZ elnöke ide sorolta a nyitó- és záróünnepséget, a fogadásokat, illetve a kínai állami vezetőkkel együtt tartandó sajtótájékoztatókat.
   
Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek még annyit mondott, hogy amennyiben Gyurcsány Ferenc utazásáról megszületik a döntés, akkor azt azonnal nyilvánosságra hozzák.
   
Múlt hétfőn, a Kína elleni sikertelen tibeti népfelkelés 49. évfordulóján kezdődtek zavargások, amikor a pekingi olimpia ellen tiltakozó több száz emigráns megpróbált Indiából Tibetbe eljutni. Hivatalos adatok szerint eddig 22-en veszítették életüket, és több mint 600-an sebesültek meg. A száműzetésben élő tibetiek szerint legkevesebb 100 halottja van a lhászai és más, tibetiek lakta kínai körzetekben történt összetűzéseknek.

MTI