Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren istálló csapatfőnöke szerint a finn Heikki Kovalainen nagy értéke az együttesnek.
"Rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, ezért is hoztuk ide. Figyeljék meg, három verseny múlva komoly harcra készteti majd Lewis Hamiltont. Persze ő tudja ezt, és jókat mosolyog a dolgon. Úgy gondolom, nem lesz gond köztük, és csak erősödik majd a csapategység" – nyilatkozta Dennis.
Kovalainen a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonsóval (Renault) cserélt csapatot az idény előtt, mivel utóbbi nem tudta elviselni, hogy a wokingi istállónál nem részesítették előnyben a fiatal brittel szemben, így kettőjük között teljesen megromlott a viszony.
Hamilton a idei első futamon diadalmaskodott, míg Kovalainen vasárnap a harmadik lett Malajziában.
MTI/Reuters