Történelmet írt a 13 évesen Eb-t nyerő csodaugró

tomdaley.jpg

Átlagban 9 évvel volt fiatalabb, 18 centivel alacsonyabb és 20 kilóval könnyebb a 12 döntősnél a 13 éves Tom Daley, mégis ő nyerte meg a hétfőn véget ért eindhoveni Európa-bajnokságon a férfi toronyugrók versenyét. A fiatal műugró világbajnokot, Világkupa-győztest utasított maga mögé, a döntő után úgy nyilatkozott, maga sem hiszi el, hogy sikerült nyernie.

Tom Daley már nem ismeretlen a vízes sportágak kedvelői körében, hiszen nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Világkupán elért hetedik helyével kivívta az olimpiai részvételt, ezzel ő lesz a Pekingbe utazó brit küldöttség legfiatalabb tagja. A májusban 14. születésnapját ünneplő Tom Daleyről honlapunk már többször is írt elképesztő eredményei kapcsán, no és arról, hogy az egész családja az ő sikereinek szenteli életét. Édesapja feladta munkáját, csak hogy fiát kísérje a versenyekre, sőt, rákos betegségét is eltitkolta fia elől.

A fantasztikus odaadásnak megvan az eredménye: Tom ugyanis megnyerte a toronyugrást, a 12-es döntőben úgy diadalmaskodott, hogy a negyedik ugrásával az első helyre ugrott előre a hatodikról. Még két ugrás volt hátra, de nem tudta befogni senki. Legnagyobb riválisa a nála 9 évvel idősebb német Vk-győztes, Sascha Klein volt, de a vert mezőnyben foglalt helyet az oroszok világbajnka, Gleb Galperin is.

– Ha valaki azt mondja nekem karácsonykor, hogy húsvétkor Európa-bajnok leszek, valószínűleg azt mondom neki, hogy ne viccelj, menj a csudába – mondta Tom Daley fantasztikus sikere után. A kisfiú, aki immár felnőtt Európa-bajnok, a harmadik ugrását – amely a hatból az egyik legkönnyebb volt – elrontotta. – Ekkor elkezdtem aggódni, hogy képtelen leszek visszakapaszkodni, visszaestem a hatodik helyre. De a fejemre tettem a fülhallgatómat, olyan zenét hallgattam, ami motivál. Igyekeztem kizárni a külvilágot, nem akartam hallani a nézők reakcióit.

A negyedik ugrásánál három tízest kapott a bíróktól, majd az ötödiknél négyet, ekkor nagy előnyre tett szert az utolsó ugrás előtt. A zárókörben német ellenfele jobb pontszámot ért el, de befogni már nem tudta Daleyt.

– Nagyon büszke vagyok magamra, ahogy kezeltem ezt a helyzetet – mondta Daley. – Tudtam, hogy ha nem rontok az utolsó ugrásnál, nyerek. Nagyon izgultam, de hoztam, amit kellett.
Tom végül négy pontot vert német ellenfelére, a harmadik helyen az olasz Dell’Uomo végzett hat ponttal lemaradva Kleintől.

Daley ezzel a sikerével minden idők legfiatalabb műugró Európa-bajnoka lett, az eddigi csúcstartó a szintén brit Brian Phelps volt, aki az 1958-as budapesti Eb-n győzött 14 évesen és 134 naposan. Világszinten a csúcstartó a kínai Vu Ming-hszia, aki 12 évesen és 144 naposan nyert vb-t 1991-ben, egy évre rá a legfiatalabb toronyugró olimpiai bajnok lett 13 évesen és 353 naposan. Műugrásban van nála fiatalabb: az 1936-os olimpián az amerikai Marjorie Gestring 13 évesen és 267 naposan győzött.

www.juniorsport.hu