Röplabda: Buzek László kulcsszerepet szán Szabó Dávidnak

ropl2.jpg

Az 1960-as és 70-es évek legjobb magyar férfi röplabdázója Buzek László volt. A jelenlegi juniorkorosztály kimagaslóan legtehetségesebb képviselője Szabó Dávid. A március 26-án kezdődő romániai Európa-bajnoki selejtezőn együtt lehetnek sikeresek, Buzek mint szövetségi edző, Szabó pedig mint a magyar válogatott húzóembere.

Szeptemberben Toma Sándortól a játékosként tízszeres magyar bajnok, tizenegyszeres Magyar Népköztársaság Kupa-győztes, KEK ezüstérmes, 266-szoros válogatott, edzőként CEV-Kupa-győztes Buzek László vette át a férfi junior-válogatott irányítását. Az elmúlt hónapokra visszatekintve a magyar röplabdasport élő legendája azzal kezdi: sajnálja, hogy a Héraklész-hétvégék többször ütköztek különböző egyéb eseményekkel, mérkőzésekkel, így a nemzeti csapat kerete nem tudott teljes létszámban gyakorolni. „Ez a rendszer csiszolásra szorul, az érdekelt klubok edzőit, vezetőit kellene meggyőzni arról, hogy a junior-válogatott szereplése legalább olyan fontos, mint a klubcsapatoké – vélekedett a tréner. – A NB I Liga Liga-csoportjában jól helytálltunk, a decemberi, nyitrai nemzetközi tornán helyenként, de csak helyenként röplabdát játszva a harmadik helyen végeztünk.”

ropl1.jpg

Buzek azt mondja, havi négy edzés csapatépítésre, egy fiatal, rutintalan társaság összeszoktatására nagyon kevés, semmilyen verseny előtt nem elegendő, egy Európa-bajnoki selejtező előtt pláne nem. „Jó lehetőség a Héraklész-program, de önmagában kevés – folytatta a szövetségi edző. – Sokkal több közös edzésre lenne szükség, az eddigi tréningek arra voltak jók, hogy megismerjék egymást a játékosok, de előrelépés, a játékunk csiszolása nem történhetett meg. A romániai tornát megelőző tiszaújvárosi edzőtáborozástól sokat várok, még soha nem tölthettem a csapattal hét napot, remélem, most végre érdemi munkát is végezhetünk, hiszen napi két edzésünk lesz, és kétszer a szlovák junior-válogatottal is megmérkőzünk.”

ropl3.jpg

Az Európa-bajnoki selejtező esélyeiről szólva Buzek kijelentette: hiú ábránd lenne a továbbjutást jelentő első helyről álmodni, a cél inkább a szintén bravúros szereplést feltételező második-harmadik hely valamelyikének megszerzése. „Az olasz másodosztályban röplabdázó Szabó Dáviddal kiegészülve ez talán sikerülhet – tette hozzá a tréner. – Decemberben, Szlovákiában meggyőző volt a teljesítménye, bár a hosszú vonatutazástól fáradt volt, néha hibázott. Ha összeszokik társaival, lényegesen jobb formában lesz, dinamikus támadásaival és remek blokkjaival magasan a többiek fölött áll.”

ropl4.jpg

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, C-CSOPORT, BUZAU, ROMÁNIA (március 26–30.)

1. forduló (március 26., szerda)
15.00: Belgium–Szerbia
17.30: Portugália–Fehéroroszország
20.00: Románia–Magyarország

2. forduló (március 27., csütörtök)
15.00: Belgium–Portugália
17.30: Szerbia–Magyarország
20.00: Fehéroroszország–Románia

3. forduló (március 28., péntek)
15.00: Portugália–Szerbia
17.30: Magyarország–Fehéroroszország
20.00: Románia–Belgium

4. forduló (március 29., szombat)
15.00: Szerbia–Fehéroroszország
17.30: Belgium–Magyarország
20.00: Portugália–Románia

5. (utolsó) forduló (március 30., vasárnap)
15.00: Fehéroroszország–Belgium
17.30: Magyarország–Portugália
20.00: Románia–Szerbia