CAS: május végén döntenek Gatlin ügyében

justingatlin.jpg

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) május 28-29-én tárgyalja Justin Gatlinnek, a férfi 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokának ügyét.

A 25 éves amerikai vágtázót – visszaesőként – januárban négy évre, 2010. május 24-ig tiltotta el egy háromtagú bizottság, melynek határozatát februárban támadta meg az atléta. A fellebbezés célja, hogy a büntetést a első doppingvétségeknél szokásos két évre csökkentsék, 2001-es első lebukása után ugyanis bebizonyosodott, hogy a tiltott anyag egy olyan gyógyszerrel került a szervezetébe, amelyet gyerekkora óta húzódó betegsége miatt szedett.
   
A 2006-ban ismét vétkező Gatlin reménykedik abban, hogy egy számára pozitív ítélet után kétéves büntetése idén május végén lejár, s így részt vehet a június végi-július eleji amerikai olimpiai válogatón.

MTI/AP