„Nem lehetett fél kézzel lenyomni őket”

A táborban bemutatott technikák az MMA (Mixed Martial Arts, Vegyes Harcművészetek) irányát követik, amely a legéletszerűbb és legreálisabb küzdősportok rendszerét jelenti. A tábor bemutató napján Németh „Nyiba” Sándor, volt olimpikon a Magyar Olimpiai Birkózó válogatott volt szövetségi kapitánya és Növényi Norbert Olimpiai – és világbajnok bírkózó mellett Papp Valér 4 danos kempo mester, kempo világbajnok, a Magyar Zen Bu Kan Kempo Szövetség elnöke is edzést, illetve szemináriumot is tartott a résztvevőknek, emellett élesben tesztelte le a tábor lakóinak erejét és technikáját. A táborról is vele beszélgettünk.

Mi nem tudtuk lemérni, hogy honnan indultak és mennyit fejlődtek a fiúk, mert csak a végeredményt láttuk, de az mindenféleképp pozitívum volt számunkra, hogy az a fajta metodika és kiképzés, amit kaptak, használható, hasznosítható és valós tudás. A zárónap tehát elsősorban a bemutatkozásról szólt: bemutattuk magunkat, illetve a résztvevőket bemutatták nekünk, elmesélték, hogy a két hetes tábor alatt milyen kiképzést kaptak. Azt gondolom, és azt láttam a táborban, hogy ha valahol valakinek szüksége van reális pusztakezes közelharcra, akkor ezek a katonák lesznek azok. Sajnos sokszor tapasztaljuk ennek az ellenkezőjét: hogy botcsinálta oktatók tanítanak valamit, és elhitetik a tanítványokkal, hogy ezek a legjobban használható technikák, de valójában csak hamis önbizalmat adnak a srácoknak, nem valós tudást. Ahhoz, hogy valaki igazi, használható tudást szerezzen a katonai közelharcban, ahhoz sok sportágat kell összegyúrni, összetenni, legyen az kick-boksz, birkózás vagy kempo. Mindegyikben jártasnak kell lenni, és ezt a fajta képzést itt a fiúk meg is kapták. Más dolog, hogy nyilván az embernek maga felé hajlik a keze: én a kempót tartaom a legalkamasabbnak a katonai közelharchoz is, mivel már eleve megvan benne az itt szükséges sokrétűség és komplexitás. Ugyanezt a tudást persze meg lehet szerezni több sportágból összegyúrva is, hiszen ha valaki egyszerre birkózik, bokszol vagy kick-bokszol, esetleg cselgáncsot tanul, több irányból is össze tudja szedni ezt.

Gondolom, jó erőben volt mindegyik résztvevő, akár több sportot űz egyszerre, akár csak egyet.

A srácok képzettségi szintjét illetően nagyon pozitívak a tapasztalataim: a saját megítélésem alapján egy jó erős középszinten, vagy inkább annak a felső kategóriájában vannak, ami mint sportteljesítmény nem rossz a magyar mezőnyben. Például egy ZBK Kempo magyar bajnokságban megállnák a helyüket a középmezőnyben. Nyilván tovább is fognak még fejlődni, ez csak rajtuk és persze a kiképzőiken is múlik, de a most megszerzett tudással már korántsem kell szerénykedniük.

A két hét alatt megszerzett tudást Önökön próbálták ki a zárónapon?

Igen. A vizsgaküzdelmeiket ellenünk és a kiképzőik ellen kellett végrehajtaniuk. Bár ugye Német Sándor és Növényi Norbi is vagy 40 éves, én pedig majdnem 20 éves rutinnal rendelkezünk. Tehát minket nem „leküzdeni” kellett a vizsgaküzdelemben, hanem „csak” tisztesen helytállniuk, ami meg is történt. Természetesen nem is estünk neki a vizsgázóknak teljes vehemenciával, hiszen más esélyekkel indultunk, de azt állítom, hogy korántsem lehetett fél kézzel lenyomni őket. Nekünk sem ez volt a célunk, hanem tanítani őket és tapasztalatot átadni nekik.

Milyen tapasztalatokat tudtak átadni a fiúknak? Elméleti oktatás is folyt?

Tartottunk egy szemináriumot, és ezt három részre osztottuk fel egymás között. Növényi Norbi kezdte az állóharc ütés-rúgás részével, tehát a kick-boksz technikákat szemléltette és tanította. Utána Németh Sándor, aki a szabadfogású birkózók szövetségi kapitánya volt, és jelenleg a TF-en is oktat, a szabadfogású birkózás földrevitel-elemét, technikáit mutatta be a srácoknak, és a harmadik rész, melyet jómagam oktattam, arról szólt, amikor a küzdőfelek már lent vannak a földön, azaz a földharcban a fojtás-feszítés technikák mellet hogyan tudnak ütéssel-rúgással is érvényesülni. A földharcban az ütés-rúgás technikák hatásos kivitelezése nem egyszerű feladat, ez az utóbbi különösen nagy hiányossága szinte minden sportágnak, kivéve a kempónak. A judóban is például, ha van is földharc, és lekerülnek a küzdőfelek a földre, ott már nem szoktak ütni-rúgni, a versenyszabály tiltja ezt. Ez az, amiben jelenleg Magyarországon többnyire csak a kempósok tudnak segíteni a képzésben. Mi pedig nagyon szívesen segítjük a katonákat, egyrészt mert nekünk is jó a pozitív visszajelzés, másrészt pedig azért is, mert inkább lelkesedésből csináljuk ezt, mintsem anyagi okok miatt. Ezt a lelkesedést csak tovább táplálja, ha olyanokat lehet tanítani, akik ezt szeretik és akiknek ez az életük. Ránk nézve is előre viszi a dolgot.

Profi sportolókról volt itt szó? Mennyire volt homogén a társaság?

Egyáltalán nem volt homogén a tábor. A mozgásukon, munkájukon látszott, hogy míg az egyik birkózásban jeleskedett, addig a másik egyértelműen karatézik, és úgy került a katonai közelharc kiképzésre. Nemcsak tudásszinten nem voltak homogének, hanem sportágban sem. Pont ez a katonai közelharc célja, hogy minden területen legyen valamennyire képzett az egyén. Ha a katona összetalálkozik a csatatéren ne adj isten egy olyan emberrel aki ökölvívásban képzett, akkor nem kell leállnia vele bokszolni. Ha van egy sajátos földharc- vagy rúgástechnikája, amiben biztos, hogy jobb lesz, mint a másik, aki csak a kéztechnikáját edzette, akkor már nyert ügye van – és ez a cél. Ezeknek a fiúknak komplex harcművészetre, közelharc-tudásra van szükségük, így mindig lesz egy olyan terület a „fegyvertárukban”, amiben képzettebbek, mint az ellenfelük. Tehát ismét csak a határvonalat említhetem az életszerűség és a sportversenyek között: ha élesben ilyen szituációba keveredem, az élet-halálra megy, míg a sportban megvan az utolsó visszalépési, feladási lehetőség, illetve ott a bíró, aki leállítja a küzdelmet. Azért persze nem kell a sportot lebecsülni, de a másik oldalt sem kell túlmisztifikálni. Azonban a kettő egymás nélkül – tehát az életszerű harc és a sport – nem működik. Ha valaki azt mondja, én csak a gyilkos technikákat tanítom, vagy tanulom meg, amit igazából nem tudok tanulás, gyakorlás közben sem kipróbálni a másikon, az megint csak a hamis önbizalomhoz vezet: az illető nem próbálja ki, de elhiszi, hogy képes gyilkolni. A küzdősportoknál, ha a szabályok „rosszak”, úgymond túlzottan lekorlátoznak, az szintén rossz irányba viszi el az embert. Ha az adott sportág szabályrendszere szerint például csak testre szabad támadni, dolgozni, fejre pedig egyáltalán nem, akkor a ”rossz” beidegződik, megszokja az ember, hogy nem kell védeni a fejét. És amikor egy valós közelharcban vagy egy másik szabályrendszerben vívott küzdelemben kap egy fejütést, akkor hiába a több éves munka. Viszont igen fontos a kínkeserves, izzasztó edzésmunka, ami minden küzdősport elengedhetetlen része. Ja nincs befektett munka, akkor nincs erőnlét, nincs teljesítmény sem, ezért is muszáj versenyezni, kipróbálni olyan szabályrendszereket, ami sport is, és valóság-közeli is egyben. És ez valójában az MMA, vagy ahogyan divatos ma nevezni, a ketrecharc (utcai harc), ez a sport közelít a leginkább a valós helyzethez. MMA szabályrendszerű versenyeket Magyarországon egyenlőre a ZBK Kempo Szövetségen kívül (MMA Viadal néven) egyetlen más amatőr sporttal foglalkozó szervezet sem rendez, ezért is szívügyem, hogy ez a szabályrendszer egyre népszerűbb és elfogadottabb legyen az emberek körében. Azaz az MMA-t ne csak a ketrecharccal és a pénzdíjas profi mérkőzésekkel azonosítsák, mivel ez sokkal többről szól. Ebben a népszerűsítési munkában nagy szerepe van Növényi Norbertnek is, aki 51 éves létére velünk együtt készül a május 18-án Vácon megrendezendő ZBK Kempo Magyar Bajnokságra, valamint az augusztusi Los Angeles-i Kempo VB-re, és reméljük, mindkét helyszínről aranyéremmel térhet majd haza.

www.honvedelem.hu