Öttusa: Balogh Gábor büszke a madridi győzelmére, Pekingben hasonló sikert remél

balogh_gabor.jpg

Jól tette Balogh Gábor (a képen), hogy két héttel ezelőtt lemondta szereplését a Millfield-i Világkupa versenyen és „cserét kért” Pálvölgyi Miklóstól, az öttusa válogatott szövetségi kapitányától.

"Az influenza olyan csúnyán levett a lábamról és annyira legyengített, hogy négy napig ki sem mozdultam a lakásomból "–nyilatkozta Balogh, aki nagyon bánta, hogy nem utazhatott el Angliába, mert ezen a rangos versenyen egyszer már győzni tudott.

" Még szerencse, hogy utólag elfogadták a nevezésemet a madridi VK viadalra, még inkább az, hogy meglepően gyorsan tudtam visszakapaszkodni arra a szintre, ahol a betegségem előtt voltam."

Balogh szavait a Világkupa elmúlt hétvégi fordulójának végeredménye teljes mértékben igazolja: a Budapesti Honvéd válogatottja, 5556 pontos, kimagasló teljesítménnyel szerezte meg az első helyet, megelőzve a pekingi esélyesek között emlegetett litván kettőst, Zadneprovskist (5492) és Krungolcast (5440). Az olimpiai bajnok orosz Mojszejev a hatodik helyen kötött ki, két világbajnok, a magyar Horváth Viktor és a német Walther ezúttal nem került be a selejtezőből a döntőbe.

"Ez volt az évad eddigi legrangosabb versenye, harmincnál is több ország képviseltette magát, és a mezőny nem csak nagy, hanem „sűrű” is volt az olimpiai kvótát megszerzett öttusázók jelenlétének köszönhetően. 

Büszke vagyok arra, hogy mindkét napon kiegyensúlyozottam szerepeltem, de számomra idén minden verseny és minden edzésnap csak egy dologról szól: az olimpiáról. Úgy is mondhatom, hogy a „magasságot” ott szeretném átvinni, a többi próbatétel kimenetele, függetlenül attól, hogy nyerek, vagy csak a 28. helyen végzek, mellékes a számomra. Igazából csak az érdekel, hogy miként haladok előre. Idén mindenben a magam szabta mércének akarok megfelelni."
E mondatot olvasva sokan kérdezhetik: vajon a közelgő budapesti világbajnokságon sem zavarná Balogh Gábort, ha a 28. helyen zárná a szereplését?

" A VB lesz a következő, egyben az utolsó szereplésem az olimpia előtt "– hangzott a kilencszeres világbajnok és Európa-bajnok, valamint olimpiai ezüstérmes válasza -,"  és ha az eddigi eredményeim még nem voltak kellőképpen meggyőzőek, ott is azon leszek, hogy pekingi csapattagságom jogossága megkérdőjelezhetetlenné váljon. Most két napot pihenek, aztán folytatom a felkészülést. Teljes erőmből, mert csak ennek van értelme. Nagy tervet forgatok a fejemben. "

Forrás: T-Mobile