FIA: Mosley jövőre akar távozni

maxmosley.jpg

Szeretné kitölteni 2009-ig szóló mandátumát a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökeként Max Mosley, a szervezet szexbotrányba keveredett vezetője, aki azt mondta: jövőre – 16 év után – önként távozik posztjáról.

A The Sunday Telegraph című lapnak adott interjújában a brit sportvezető ismét kijelentette: joga van a magánéletéhez és a történtek nem befolyásolják a FIA élén végzett munkáját.
   
Mosley hálószobatitkairól március 30-án közöltek fotókat és videofelvételeket, amelyeken a FIA elnöke öt, náci kosztümbe öltözött prostituálttal látható egy szadomazo szexjátékban. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Mosley édesapja az 1931-ben létrejött, majd betiltott fasiszta feketeinges mozgalom alapítója volt. Mosley beperelte a felvételeket nyilvánosságra hozó The News of the World című lapot.
   
A FIA június 3-án, az elnök kérésére rendkívüli közgyűlést tart, amelyen Mosley szeretné tisztázni a történteket és bizalmi szavazást kér majd.
   
"Ha azt akarják, hogy folytassam, folytatom, ha viszont ellenkezőleg voksolnak, távozom" – mondta a 68 éves sportvezető, hozzátéve: mindig is azt tervezte, hogy 2009 után nem jelölteti magát újra. "Az ok egyszerű. 69 évesen talán még hasznossá tudom tenni magam valahol máshol, később már valószínűleg nem."
   
A botrány kirobbanása után több szervezet és korábbi híres pilóta vélte úgy, hogy Mosley számára az egyetlen helyes út a lemondás lenne.

MTI