EURO-2008: biztonsági kamerákkal figyelik majd a fontosabb csomópontokat Bécsben

euro2008.jpg

Kibővítik a biztonsági kamerákkal megfigyelt nyilvános helyek és közlekedési csomópontok számát Bécsben a júniusi, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság idejére.

A Die Presse hétvégi száma szerint a rendőrség nemcsak a Schwedenplatzot és a Karlsplatzot fogja folyamatosan ellenőrizni – ezen a két helyen eddig is voltak kamerák -, hanem az olyan, turisták tömegeit vonzó helyszíneket is, mint a Stephansdom közvetlen környéke és a Graben. Az utóbbi két körzet neuralgikus pontnak számít, ahol minden bizonnyal rengeteg futballrajongó fordul majd meg – közölte a bécsi rendőr-főkapitányság illetékese a lappal. Azt még nem döntötték el, hogy a székesegyházat körülvevő teret, illetve az odatorkolló sétálóutcát, a Grabent kamerákkal felszerelt, mozgó rendőrségi járművekből fogják-e megfigyelés alatt tartani, vagy pedig oszlopokra helyezik el a biztonsági kamerákat.
   
A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien szintén arra készül, hogy a forgalmasabb csomópontokban – például a nagyobb metróállomásokon – pótkamerákat szereltet fel. Ugyancsak fokozzák a Nyugati és a Déli pályaudvar (Westbahnhof és Südbahnhof) ellenőrzését, méghozzá 200 mozgó kamerával.
   
Hasonló módon fogja a rendőrség szemmel tartani az Ernst Happel Stadiont és a német mintára Bécsben is kialakításra kerülő szurkolózónát, a Fanmeile-t, amely a Városházától (Rathaus) a Hősök teréig (Heldenplatz) húzódik majd a belső körgyűrű mentén.

MTI