Röplabda-A sportban nincsen ha: döntős a Nyíregyháza és a Vasas

roplabda1.jpg

A Vasas a női NB I Liga elődöntőjének harmadik meccsén 3:0-ra nyert a Gödöllő ellen, ezzel megnyerte a párharcot, bekerült a fináléba, ahol a BSE ellen összesítésben szintén 3:0-ra diadalmaskodó Nyíregyháza lesz az ellenfele.

Az elődöntő első, gödöllői meccsét a Vasas nyerte simán, 3:0-ra. Az óbudaiaknak aztán hazai környezetben már nehezebb dolguk volt, a lelkes rivális már 14:12-re vezetett a második mérkőzés ötödik szettjében, végül mégis a Vasas győzött 3:2-re.

A harmadik találkozó előtt a hazaiak feladójának, Gudmann Csillának megfájdult a dereka, ezért ki is hagyta bemelegítést, helyette a sérülésből nemrég visszatért Vargáné Rácz Márta került az előkészítő posztra. Irányítójátékosa kényszerű kiválása ellenére remekül kezdett a házigazda, Vargáné pazar labdákkal kényeztette társait, akik éltek is a kitűnő lehetőséggel (8:2). A Vasas álmosan, komótosan rajtolt, a Gödöllő viszont példamutatóan harcolt, küzdött. Az első technikai idő után ébredezett a látogató, 11:11-nél már döntetlen volt az állás, Hollósy László edzőnek rövid idő alatt kétszer kellett időt kérnie. Az ezúttal is elsőrangú mezőnymunkát bemutató óbudaiak tökéletesen kihasználták a hazaiak hibáit, s hatpontos hátrányukat a második technikai időre hárompontos előnnyé alakították (13:16). Sima, 22:14-es Vasas-vezetésnél a Hóbor Béla, ifj. Szabó Péter játékvezető-páros belezavarodott saját (téves) ítéleteibe, kezdődött a szokásos színjáték, aminek végül Hollósy László edző itta meg a levét: piros lapot kapott. A gödöllőieket az ág is húzta, ebben a szezonban nem először. A közjátékot követően a Vasas simán nyerte az első játékrészt (17:25, 0:1).

A hazai csapatban több lyukas poszt is volt (leginkább Szívós Mária gyengélkedett), ennek ellenére 6:2-re a második szett elején is a Gödöllő vezetett. Innen hamar fordított a Vasas (6:7), és fokozatosan növelte előnyét. Az óbudaiak a játszma közepén megtorpantak, egyenlített a lelkes házigazda (14:14), amely a folytatásban is ott lihegett Magyar Kupa-aranyérmes riválisa nyomában (19:20). A Vasas jól mezőnyözött és jól blokkolt, de a Bajáriné Pesti Anikó irányításával egyre jobban játszó Gödöllő továbbra sem hagyta magát, 23:24-nél Jókay Zoltán Vasas-edző kért időt. Az egyébként gyengén teljesítő Szívós Mária bombájával megint egyenlített a házigazda (24:24), újabb Jókay-idő következett, majd a látogatók Nagyné Mátrai Veronika pontjával megnyerték a második szettet is (24:26, 0:2).

A Vasas fölénye nem volt kérdéses, a Gödöllőt csak határtalan lelkesedése vitte előre, valamint Bajáriné és Vargáné jó teljesítménye. Az első technikainál már négy ponttal vezetett a Vasas (4:8), amely a folytatásban is remekelt, egészen 8:15-ig. Ezután elkezdett hibázni a látogató, 12:15-nél Jókay időt kért. Az óbudaiak a folytatásban ellenállhatatlanul röplabdáztak, a győzelem kapujában azonban megint megálltak. 18:23-nál egy időkérés segített a Vasason, amely könnyedén győzte le az ezer sebből vérző, mégis dicséretesen küzdő Gödöllőt (19:25, 0:3).

NB I LIGA, NŐK, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

TEVA-Gödöllői RC–Vasas Opus-Via Óbuda 0:3 (–17, –24, –19)
Gödöllő, 150 néző. Játékvezetők: Hóbor, Szabó P.
Gödöllő: Vargáné 3, Bednarova 4, Kránitz 6, Szívós 4, Bajáriné 12, Várhegyi 2. Csere: Kötél D. (liberó), Mester, Gombai, Széles 4, Csengeri 3. Edző: Hollósy László
Vasas: Kötél Zs. 1, Nagyné 10, Czakó 9, Kapuvári 14, Dégi 8, Pék-Tormási 5. Csere: Vatai (liberó), Milovits, Héger 3, Soós 1. Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:2, 13:16, 14:20, 16:23. 2. játszma: 7:8, 14:16, 19:20, 21:23. 3. játszma: 4:8, 12:16, 14:20, 15:23

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:0, a Vasas javára.

EDZŐI NYILATKOZATOK

Hollósy László: – A sportban nincsen ha… Álmodozni lehet, de ma ennyivel jobb volt a Vasas.
Jókay Zoltán: – Egy fokkal jobban játszottunk, mint legutóbb. Büszke vagyok a csapatomra, már csak egy lépcsőfok áll előttünk az aranyéremig!

További eredmény

Elődöntő, 3. mérkőzés
Betonút-NRK-Nyíregyháza–BSE-FCSM 3:1 (16, –23, 21, 16). Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:0, a Nyíregyháza javára.

A folytatásban

Döntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda

A 3. helyért (az egyik csapat harmadik győzelméig)
TEVA-Gödöllői RC–BSE-FCSM

Az 5. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
BITT-Kaposvári NRC–Békéscsabai RSE

A 7. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
Albrecht-Miskolci VSC-MISI–Angyalföldi DRC

A párharcok április 30-án kezdődnek.