Már csak előre néz a Ferencváros edzője

bobby_davison.jpg

Vasárnap a Fradi 3-0-ra győzött a mérkőzést tíz emberrel befejező és öngólt is vétő Mezőkövesd otthonában.

A két szakvezető ellentétesen látta a 3-0-ás ferencvárosi sikerrel záruló találkozót.

Bobby Davison (az FTC vezetőedzője):
– Egész héten keményen dolgoztak a játékosok, nem volt gond a csapattal, meg vagyok elégedve a játékkal. Nehéz meccsre számítottam, ez be is következett, sajnos a katasztrofális pálya megnehezítette a dolgunkat. Most már csak előre nézünk, nagyon várom a Kecskemét elleni találkozót. Az is nagyon nehéz mérkőzés lesz, de célunk a győzelem egy nagy meccsen. Amíg matematikailag van esély a feljutásra, addig bármi előfordulhat.

Huszák Géza (a Mezőkövesd vezetőedzője):
– Én másként láttam a meccset. Amire készültünk, azt valóra tudtuk váltani, egészen a kiálíltásig, amelyet egyébként jogtalannak éreztem, mert Risztics nem szándékosan kezezett. Sajnos a kiscsapatok minden hátrányát "élvezzük". Kár ezért, mert addig partiban voltunk az FTC-vel. Döntő volt az is, hogy a vendégek végre tudtak hajtani minőségi cseréket, mi nem, írja a sportforum.hu.