Röplabda: Szombaton újra bajnok lehet a Kaposvár

roplabda1.jpg

A Kométa-Kaposvár csapatát már csak egy siker választja el a címvédéstől a férfi röplabda NB I Ligában! A somogyiak a döntő második meccsén 3:0-ra nyertek Kecskeméten. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó finálé állása 2:0, a Kaposvár javára, a harmadik meccset május 3-án, szombaton délután rendezik a somogyi megyeszékhelyen, a találkozót a www.somogysportja.hu internetoldal élőben közvetíti!

A bajnoki döntő első meccsét kedden este a Kaposvár nyerte 3:0-ra, de a simának tűnő eredmény ellenére a találkozó – a Magyar Kupa-elődöntőhöz hasonlóan – egyáltalán nem volt könnyű a somogyiak számára! A Kecskemét remekül küzdött, mindhárom játszmában esélye volt a sikerrel, de a végjátékokban magabiztosabb volt a Kométa.

A csütörtöki meccs elején ráerőltette akaratát a címvédő Kaposvár a hazaiakra. Taktikus, pontos nyitásokkal, kőkemény blokkokkal és védhetetlen ütésekkel demonstrálta erejét és tudását a somogyi alakulat, amelynek liberója, Molnár Dávid is bravúrosan játszott. 6:11-nél Karagics Mátyás, a hazaiak trénere időt kért, mert hamar eldőlni látszott az első szett. Nem volt sebezhető pontja a jól mezőnyöző Kaposvárnak, de a kecskemétieket űzte-hajtotta a népes szurkolótábor. 11:16 után két pontot szerzett, ezzel ismét látótávolságba került a házigazda, de 13:19-nél megint időkérésre kényszerült Karagics edző. A végjátékban is a látogatók akarata érvényesült, így a vártnál simábban jutottak első részsikerükhöz (17:25, 0:1).

Magára talált a kecskeméti együttes a második periódus elején, a Kaposvár ekkor már nem olyan könnyedén szerezte pontjait, mint az első részben. A somogyi bombaszervákkal továbbra is meggyűlt a baja a házigazdának, amely ezért gyakran nem tudott tervszerű támadásokat vezetni, így a címvédő az első technikai szünetben már 8:4-re vezetett. A folytatásban tovább nőtt a különbség, de egy kaposvári rövidzárlatot kihasználva hamarosan felzárkóztak az alföldiek, amire Zarka Péter, a Kométa edzője időkéréssel reagált (8:10). Egyre több látványos, izgalmas, hosszú labdamenetnek tapsolhatott a lelkes közönség. A kaposvári center Kovács I Zoltán, valamint az ütőjátékos, Kántor Sándor bombáival szemben tehetetlen volt a házigazda, amely a szett közepén csak határtalan lelkesedésével tudta látótávolságban tartani magát (14:16). Kovács I Zoltán két rontása miatt egy pontra felzárkózott a Kecskemét (18:19), amely a hajrában Tóth II Gábor kiváló megmozdulásaival egyenlített (21:21)! Az utolsó pillanatokban rendre jó megoldásokat választottak a somogyiak, a Kecskemét több ígéretes lehetőséget elügyetlenkedett, így összesítésben kétjátszmás előnybe került a vendégcsapat (22:25, 0:2).

Szoros állás, nagy küzdelem jellemezte a harmadik periódus elejét (7:8), a hazaiak elkövettek néhány figyelmetlenséget, ezért edzőjük 9:11-nél időt kért. A somogyiak ezután fokozatosan növelték előnyüket, ismét irányításuk alatt tartották a játékot (12:15), de néha ők is hibáztak, ezért 14:15-nél az alföldiek még reménykedhettek. A címvédő nyitásfogadása sokkal jobban működött, ezért a támadás-variációk száma is nagyobb volt. A hajrá Zarka Péter időkérésével kezdődött 19:21-nél, és szép labdamenetek után ifj. Schulcz István ütésével ért véget 22:25-nél, így a Kaposvárt már csak egy győzelem választja el a címvédéstől.

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó finálé állása 2:0, a Kaposvár javára, a harmadik meccset május 3-án, szombaton délután rendezik a somogyi megyeszékhelyen, a találkozót a www.somogysportja.hu internetoldal élőben közvetíti!

NB I LIGA, FÉRFIAK, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Phoenix Mecano-Kecskeméti RC–Kométa-Kaposvár 0:3 (–17, –22, –22)
Kecskemét, 400 néző. Játékvezetők: Mocsnik, Ujházi
Kecskemét: Tóth I G. 1, Somodi 8, Tóth II G. 16, Bokor E. 5, Mutapcija 7, Hoffart. Csere: Szabó T. (liberó), Csoma 5, Szappanos, Németh F. 2. Edző: Karagics Mátyás
Kaposvár: ifj. Laszczik, Kovács I Z. 11, Kántor 18, ifj. Schulcz 15, Csala 10, Nagy J. 9. Csere: Molnár D. (liberó), Kaszap. Edző: Zarka Péter

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:8, 11:16, 14:20, 15:23. 2. játszma: 4:8, 12:16, 19:20, 21:23. 3. játszma: 7:8, 14:16, 16:20, 19:23

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Kaposvár javára.

EDZŐI NYILATKOZATOK

Karagics Mátyás: – Nehezen bírtunk a Kaposvár szerváival, ezért kiszámíthatóak voltak a támadásaink. Küzdöttünk, de ezúttal egyértelműen jobbak voltak a somogyiak.
Zarka Péter: – Köszönöm játékosaimnak a pontos, koncentrált produkciót. Nagyon örülök, hogy népes közönség előtt tudtunk játszani egy ilyen gyönyörű csarnokban.

További eredmények

Férfiak, a 3. helyért, 2. mérkőzés: Dág KSE–Dunaferr SE 3:1 (18, 20, –19, 18). Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:1

Férfiak, az 5. helyért, 2. mérkőzés: MAFC-Hartmann-Mapei–Vegyész RC-Kazincbarcika 3:1 (20, 17, –20, 25). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1

Férfiak, a 7. helyért, 2. mérkőzés: Debreceni EAC–HPQ-Szegedi RSE 3:0 (22, 19, 22). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1

Nők, a 7. helyért, 1. mérkőzés: Albrecht-Miskolci VSC-MISI–Angyalföldi DRC 3:0 (16, 21, 8). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Miskolc javára.

A további program

NB I LIGA, FÉRFIAK

Döntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Május 3., 18.00: Kométa-Kaposvár–Phoenix Mecano-Kecskeméti RC
Május 5., 18.00: Phoenix Mecano-Kecskeméti RC–Kométa-Kaposvár (ha szükséges)
Május 7., 18.00: Kométa-Kaposvár–Phoenix Mecano-Kecskeméti RC (ha szükséges)

A 3. helyért (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Május 3., 18.00: Dunaferr SE–Dág KSE
Május 5., 18.00: Dág KSE–Dunaferr SE
Május 7., 17.00: Dunaferr SE–Dág KSE (ha szükséges)

Az 5. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
Május 5., 18.30: Vegyész RC-Kazincbarcika–MAFC-Hartmann-Mapei

A 7. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
Május 3., 16.00: HPQ-Szegedi RSE–Debreceni EAC

A 9–11. helyért (körmérkőzés)
Május 3., 17.00: Csepel RC–Company Nyelviskola-Veszprémi RC

A 12–14. helyért (körmérkőzés)
Május 2., 17.30: Szőnyegszalon-Nyíregyházi FRK–Kodolányi-Sencor FRKE
Május 4., 16.00: Kodolányi-Sencor FRKE–Pécsi TE-PEAC

NB I LIGA, NŐK

Döntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Május 2., 17.00: Vasas Opus-Via Óbuda–Betonút-NRK-Nyíregyháza
Május 4., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda
Május 6., 18.00: Vasas Opus-Via Óbuda–Betonút-NRK Nyíregyháza (ha szükséges)
Május 8., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–Vasas Opus-Via Óbuda (ha szükséges)

A 3. helyért (az egyik csapat harmadik győzelméig)
Május 2., 17.00: BSE-FCSM–TEVA-Gödöllői RC
Május 4., 17.00: TEVA-Gödöllői RC–BSE-FCSM
Május 6., 17.00: BSE-FCSM–TEVA-Gödöllői RC (ha szükséges)
Május 8., 17.00: TEVA-Gödöllői RC–BSE-FCSM (ha szükséges)

Az 5. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
Május 2., 18.00: Békéscsabai RSE–BITT-Kaposvári NRC
Május 4., 17.00: BITT-Kaposvári NRC–Békéscsabai RSE (ha szükséges)

A 7. helyért (az egyik csapat második győzelméig)
Május 3., 17.00: Angyalföldi DRC–Albrecht-Miskolci VSC-MISI
Május 5., 17.00: Albrecht-Miskolci VSC-MISI–Angyalföldi DRC (ha szükséges)

A 9–11. helyért (körmérkőzés)
Május 4., 11.00: Tatabányai Volán SE–Veszprémi Egyetemi SC

A 12–14. helyért (körmérkőzés)
Május 4., 16.00: Jászberényi RK–Kalocsai SE
Május 9., 17.00: Jászberényi RK–Haladás VSE