Vízilabda Final Four, Földi: elfogyott az energia

vizilabda_1.jpg

Földi László vezetőedző sajnálkozva nyilatkozott, miután a TEVA-VasasPlaket 11-6-ra kikapott szombaton a horvát Jug Dubrovniktól a férfi vízilabda Euroliga barcelonai négyes fináléjának elődöntőjében.

"Az elején 4-0-ra elhúzott az ellenfél, és a hátrány után futottunk az egész mérkőzésen. Fel is tudtunk jönni 5-4-re, de rengeteg energiát kellett mozgósítanunk ehhez, s ez az energia hiányzott a végén. A számos emberhátrány is sokat kivett belőlünk, mindemellett jóval pontatlanabbul játszottunk, mint szoktunk mind védekezésben, mind támadásban, és ennek következményeként kaptunk ki viszonylag simán. Azért lett ilyen nagy a különbség, mert muszáj volt kockázatot vállalni. A kidolgozott helyzeteket kihagytuk és azt a Dubronvik megbüntette, ezen a szinten ez természetes. Készülünk a holnapi mérkőzésre és megpróbáljuk a Mladostot megverni egy sokkal de sokkal pontosabb játékkal" – mondta a tréner az MTI-nek.
   
A 18:15 órakor kezdődő bronzmeccsen a Vasas a horvát Mladost Zagrebbel találkozik.

MTI