Motorsport: Feil Jánost gyászolják a motorcsónakosok

Egyelőre nem tudni, mi okozta a Feil János halálához vezető balesetet. A szakági szövetség elnökeként is aktívan tevékenykedő, vb- és Eb-győztes motorcsónakversenyző 52 éves korában, vasárnap vesztette életét, amikor az  F 350-es kategória Eb-sorozatának olaszországi nyitányán gépével egy vasoszlopnak csapódott.

"Kiváló embert, nagyszerű sporttársat és versenyzőt veszítettünk el személyében" – emlékezett meg Sándor Péter, a motorcsónakos szakágat is magában foglaló Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke az elhunytról kedden az MTI-nek. "Nem csak szakmai kapcsolat volt köztünk, hiszen mindketten évtizedeken át versenyeztünk, Feil Jánossal régóta baráti kapcsolatot is ápoltunk. Emberileg, szakmailag, olykor még anyagilag is segítette a fiatalabb versenyzőket, mondhatom, hogy általános szeretetnek, világ- és Európa-bajnoki sikerei révén is széleskörű sportszakmai elismertségnek örvendett."
   
Sándor Péter hozzátette, egyelőre nem tudják, mi okozta a végzetes balesetet.
   
"Döbbenetes halálának okairól továbbra is csak feltételezéseink vannak. Jómagam is versenyeztem a borettói pályán, szörnyű, kiszámíthatatlan a vize. A Pó folyó egyik kanyarulatában van, ahol örvények is sűrűn előfordulnak, meg sebes keresztfolyások, akár a víz is megdobhatta a csónakját. De lehet, hogy rosszul lett, s nem tudott már közbeavatkozni, amikor száguldott a végzete felé. Tudni kell, hogy Jánosnak veseátültetése volt, esetleg ez is belejátszhatott a tragédiába. Mindenesetre úgy tervezte, hogy ez lesz versenyzőként az utolsó éve…"
   
A kérdésre, hogy általában mennyire veszélyes sport a motorcsónakversenyzés, Sándor Péter ezt mondta:
   
"Kategóriája, amiben ő mostanában versenyzett, az F 350-es papucshajók osztálya. Ezekben a csónakokban a legkisebb hajómotorok vannak, viszont hiányzik róluk a nagyobb kategóriákban már mindenütt meglevő biztonsági kabin, ami védi a versenyzőt, és adott esetben életet is menthet."
   
Feil János legnagyobb sikereit, így Eb- és vb-győzelmét osztrák színekben érte el.

MTI