Kezdődik a takarítás: két idegenlégióstól is megválik az Újpest

ujpest.jpg

Ketten szabad utat kaphatnak nyáron az Újpesttől a csapat idegenlégiósai közül: Sasa Radulovic és Sadjo Haman szolgálataira nem tart igényt a klub. Sadjo valószínűleg hazájába tér vissza, az ausztrál középpályás szabadon igazolható.

Nagy csinnadrattával harangozták be a szezon elején az Újpest igazolásait, de az legalábbis erősen kérdéses, hogy az érkezők beváltották-e a reményeket. A Diósgyőrtől 2007 nyarán érkezett kameruni Sadjo Haman és az ausztrál-bosnyák Sasa Radulovic is távozhat az idény végén, miután a klub nem kínál nekik új szerződést.

A hosszabb ideje sérült Raduloviccsal május tizenötödikéig volt szerződése a liláknak, akik nem ajánlanak neki újabb kontraktust.

„Egyeztettünk a futballistával, és abban maradtunk, hogy nem élünk opciós jogunkkal, vagyis elengedjük” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Sallói István, a lila-fehérek sportigazgatója.

A középpályás mellett egy másik ballábas játékos is elhagyhatja a Megyeri utat. A kameruni válogatottba behívott (de a bajnokságban éppenséggel nem remeklő) Sadjo Haman hazautazik a nemzeti csapat világbajnoki selejtezőire, és nem biztos, hogy visszatér.

„Sadjo Hamannal kapcsolatban még nem született döntés, de kevés az esélye, hogy megtartjuk a védőt, akinek a bajnokság végén lejár a kölcsönszerződése” – mondta Sallói.

Amennyiben a balhátvédet nem tartják meg a Megyeri útiak, Sadjo visszatér kameruni csapatához, az FC Salehhez.

A két labdarúgó távozása alighanem azt jelenti, Szentes Lázárnak ballábas futballistákat kell keresnie az átigazolási piacon; Sadjo és Radulovic búcsújával ugyanis Hajdú Norbert marad csak a bal szélen bevethető játékosok közül.

Az újpestiekkel kapcsolatos hír még, hogy Tisza Tibor kihagyhatja a vasárnapi, Diósgyőr elleni mérkőzést: a csatár a Győr ellen lovaglóizom-sérülést szenvedett, és húzódása akár azt is jelentheti, hogy véget ért számára a szezon.

www.nemzetisport.hu