McDonald,s Kihívás Napja: Bakonykúti volt az egyik legfrissebb

kihivas_napja.jpg

A Fejér megyei Bakonykúti volt a legfrissebbek egyike a szerdai Kihívás Napján: a falunak – amely  először vesz részt e sorozatban – 122 lakosa éjfélkor közös gimnasztikával, majd fáklyás futással kezdte a napot.

A szervezők első, délelőtti összefoglalója szerint a Borsod megyei Tállya lakói a település fő utcáján tornával és futással ébredtek, a fővárosban pedig a XVI. kerület járt elöl a legjobb példával.
   
A Kihívás Napján az a település győz és viheti haza a "Legsportosabb település 2008" címmel járó serleget kategóriánként, ahol a lakosság létszámához viszonyítva a legtöbben sportolnak legalább 15 percig. Az ország 19 megyéjében és Budapesten az egyes események szervezőinek este 9 óráig kell jelezniük a teljesítések adatait a budapesti központba.
   
A kategóriákban délelőtt 9-kor, az első "időméréskor" ez volt a helyzet az élen:
I. – Csép (Komárom megye)
II. – Hantos (Fejér)
III. – Bükkaranyos (Borsod)
IV. – Zagyvarékas (Jász)
V. – Sarkad (Békés)
VI. – Makó (Csongrád)
VII. – Budapest XVI. Ker (Budapest)

A Challenge Day mozgalmat Kanadában hívták életre 1983-ban, Magyarország 1991-ben csatlakozott a nemzetközi kihíváshoz 71 település részvételével. 1994-ben kapta meg a Challenge Day magyarítva a Kihívás Napja elnevezést. 2008-ban már 18. alkalommal hívja a Magyar Szabadidősport Szövetség az ország lakosságát 15 perc mozgásra.
    
Az egyes kategóriák:
I. – ide a 700 főnél kisebb lélekszámú települések tartoznak
II. – 700-1499
III. – 1500-2999
IV. – 3000-7999
V. – 8000-24 999
VI. – 25000-69 999
VII. – 70 000 feletti lélekszámúak

MTI