Pannon Hoki Buli a SYMA Csarnokban

pannon_hoki.jpg

Vannak dolgok az életben, amit nem lehet elégszer ismételni. A londoni 6-3, vagy a pólóválogatott Szerbia és Montenegró elleni hihetetlen győzelme az athéni olimpiai döntőben ilyen események voltak.

Szerencsére most már a magyar jégkorong kapcsán is van ilyen győzelem, hiszen a szapporói csodát nem lehet elégszer feleleveníteni. A szépen sorban érkező győzelmek, a csodálatos gólok, a zseniális védések, és a Himnusz hokis újraértelmezése feledhetetlen emlékként él minden magyar hokirajongó emlékezetében.

Az „Aranycsapatot” már ünnepelhettük hazaérkezésükkor, de még nem teljes létszámban. Most azonban újra ők kerülnek reflektorfénybe, hiszen 2008. június 6-án a régi SYMA csarnokban újra együtt köszönthetjük a magyar jégkorong válogatottat, ahová várunk minden kedves rajongót sok szeretettel! Délután 15 órától köszöntjük a csapatot, és változatos programokkal igyekszünk még felejthetetlenebbé tenni a találkozást a csapattal! Természetesen ajándékok, hoki relikviák várják majd a szurkolókat, valamint mindenki begyűjtheti azt az autogrammot, amit eddig még nem sikerült levadásznia!

Amennyiben időd engedi, és kedvet is érzel magadban, hogy együtt ünnepelj még egyszer Kangyal Balázzsal, Szélig Viktorral vagy éppen Ladányi Balázzsal, egyszóval a szapporói csodatevőkkel, akkor gyere el Te is a SYMA Csarnokba (‘C’ épület) 2008. június 6-án, délután 15 órakor! A helyszínről bővebb információt megtudhatsz a www.syma.hu oldalon!