Közvetlenül az megnyitó előtt viszik a fáklyát a földrengés sújtotta Szecsuánba

olimpia_lang.jpg

Az eredeti terveket megváltoztatva közvetlenül az augusztusi olimpiai megnyitó előtt viszik a lángot a földrengés sújtotta Szecsuán tartományba – jelentette be csütörtökön a Pekingi Olimpia szervezőbizottsága. A láng a három napos gyászszünet után folytatta útját Kínában, ahol a játékok kezdete előtt az összes tartományba eljut.

Az olimpiai láng útvonalát a szecsuáni helyzet miatt kellett megváltoztatni, ahol a május 12-ei földrengés miatt több út járhatatlanná vált – közölte a weboldalán nyilvánosságra hozott közleményben az olimpia szervezőbizottsága. A lángot így az eredetileg tervezett júniusi időpont helyett augusztus 3 és 5 között viszik végig a tartományon, ahonnan már közvetlenül az augusztus nyolcadikai megnyitóra érkezik Pekingbe.

Az eredeti tervek szerint augusztus harmadikán a lángot az majdnem negyedmillió halálos áldozatot követelő 1976-os földrengésben elpusztult Tangsan városába vitték volna, majd onnan – utolsó állomásként – az északi Tiencsin városa fogadta volna a lángot. Azt egyelőre még nem közölték, hogy az útvonal változtatás hogyan érinti a többi állomást.
 
www.hirado.hu