Visszavonul a barcikaiak kiváló súlyemelője Ráki Henrietta

heni_emel.JPG

Hivatalosan is bejelentette visszavonulását a Kazincbarcikai VSE kiváló súlyemelője Ráki Henrietta.

A ma 29 éves sportolót14 évvel ezelőtt érintette meg a súlyemelés varázsa.
Elsős középiskolásként egy tehetségkutató körút során figyelt fel rá Pátrovics Géza, a KVSE Súlyemelő Szakosztályának vezetőedzője.

Akkor még egyikőjük sem tudta, hogy ez a véletlen találkozás, milyen meghatározó lesz „mester és tanítványa” életében a következő másfél évtizedben.

Az apró, törékeny és nagyon szép kislány hihetetlen akarattal és edzésmunkával hamar bizonyította, hogy bizony komoly tehetsége van a súlyemeléshez. S mivel ehhez kellő alázat és szorgalom is párosult, diákversenyzőként és junior igazolt súlyemelőként is sorra hozta a szebbnél-szebb eredményeket, sikereket.

Pályafutásának csúcsesztendeje a 2002-es év volt, amikor a törökországi Antalyában két ezüst mellett szakításban Európa Bajnoki címet szerzett.
A csúcsév krónikájához tartozik még a Varsói Világbajnokság és az ott szerzett két negyedik helyezés.

heni_acsaladjaval.JPG

Edzőtáborok, hazai és nemzetközi megmérettetések, sport és tanulás, ez a következő   4-5 év krónikája tömören és röviden. No és egy fájó pont, 2004-ben Heninek nem sikerült kijutnia az olimpiára.

De edzett és dolgozott tovább keményen, közben pedig magánélete is nagyon örömteli eseményeket hozott. Először kimondta a boldogító igen-t, majd 2007. márciusának végén egy gyönyörű kisfiúnak adott életet.

Az ifjú anyuka alig fél évvel később már újra az edzőteremben izzadt és keményen készült a visszatérésre. Szeme előtt a pekingi olimpia, és az azt megelőző Európa Bajnokság lebegett.
Nem rajta múlt, hogy az álmok szertefoszlottak, s most már bizonyos, hogy nem lesz női súlyemelő a közelgő nyári világjátékokon.

Mivel Henrietta teljes erőbedobással már nem tud újabb négy évet áldozni a súlyemelés oltárán, így a visszavonulás mellett döntött.

„Borzasztó nehéz volt meghozni ezt a döntést, de mint ismeretes, 29 évesen, boldog családi körben, egy gyönyörű kisfiú édesanyjaként úgy érzem, hogy az életben már más feladataim vannak és ezek kissé háttérbe szorítják a súlyemelést.

Csak félgőzzel, nem teljes szívvel és elánnal pedig nem szeretnék tovább versenyezni, mert az már nem az a Ráki Henrietta lenne, akit megismert a súlyemelő világ.
Szomorúan, mégis boldogan teszem meg ezt a bejelentést, mert azt hiszem, sőt tudom, hogy nekem ez a sportág nagyon-nagyon sokat adott eddigi életem során… – mondta elcsukló hangon az Európa Bajnok.

A hétfői sajtótájékoztatón visszavonulása alkalmából Ráki Henriettát külön köszöntötte Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere, Kerekes Ottó a KVSE elnöke és Pátrovics Géza, Heni edzője is.

A Magyar Súlyemelő Szövetség is elbúcsúzott versenyzőjétől, abban a reményben, hogy a diplomás édesanya még vállal majd szerepet a honi súlyemelésben.
Addig amatőr női labdarúgóként tartja magát formában, hiszen a sportról, a mozgásról ezután sem akar lemondani Kazincbarcika egyetlen női súlyemelő Európa Bajnoka Ráki Henrietta.

Forrás: Göndör Judit