Szombat – vasárnap Nemzeti Vágta a Hősök terén!

nemzeti_vagta.jpg

Több szakember, közöttük Tamás István, az International Business School rektora, valamint Geszti Péter és Várhegyi Attila hagyományteremtő célzattal hozták létre a Nemzeti Vágta lovasversenyt, amelyen magyar települések indulhatnak a 30 milliós fődíjért.

Az ötletgazdák nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy a magyar tradíciókra és lovas hagyományokra építve világszínvonalú kulturális fesztivált indítsanak útjára, mellyel Magyarország is méltán csatlakozhat a hasonló rendezvények sorához. A hagyományteremtõ céllal induló Nemzeti Vágta egyszerre lesz látványos történelmi lovasverseny és a magyar városok ünnepe.

6 résztvevős futamokba sorsolták a 96 nevezőt, akik között van fővárosi kerület, kis falu, megyei jogú város, sőt határon túli település is. Így alakult ki a 16 darab előfutam indulóinak listája. Az eredmény izgalmas, hiszen amellett, hogy a lovas szakértők szerint híres versenylovak is kerültek egy futamba, az induló települések közül, jó pár szomszéd település, illetve más sporteseményeken is rivális város méri majd össze lovasainak ügyességét. A ceremónián, hagyományteremtő célzattal a különleges „Sors ládából” húzták ki a települések neveit, melyek ezután az iparművészeti remekműnek is beillő „Vágta táblára” kerültek fel. A táblán szereplő települések képviselői már mind nagyon várják az eseményt, van ahol rajongói klubja is alakult a várost képviselő lovasnak. Sok helyen már a Budapestre utazást is profin megszervezték, de olyanról is meséltek, hogy egy egész falu tart majd a fővárosba.

A közjegyző jelenlétében tartott sorsoláson részt vettek a Nemzeti Vágta szervezői, együttműködő partnerei, országosan ismert támogatói, a közel száz induló település képviselői, a lovas világ nagyjai, a kezdeményezés által támogatott alapítványok képviselői, és a már elmaradhatatlan huszárok is. A szervezők bemutatták azt a versenyöltözéket is, amely a speciális gerinc- és fejvédő révén garantálja majd a lovasok testi épségét, ugyanakkor tökéletesen stilizálja a 160 éves Magyar Honvédség huszár ruházatát.

A rendezők most is ismertették, hogy a Hősök terén felépített speciális pálya talaján vágtázók győztese, összesen 30 millió forintot nyer nevezőjének és 5 millió forintot az általa képviselt önkormányzatnak. Rajta kívül minden futamgyőztes is egy-egy millió forintos díjban részesül majd. A nyereményeket a Szerencsejáték Zrt. biztosította.

A benevezett települések jogot nyertek a versenyen való indulásra, versenyöltözéket kaptak, továbbá az Andrássy úton kialakított Vágta Korzón pavilont állíthatnak majd. A Vágta Korzó a Nemzeti Vágta vigasságainak helyszíne: egy színes kavalkád, ahol minden résztvevő település a rá leginkább jellemző kulturális, művészeti vagy turisztikai tematikával mutatkozik be, így létrehozva egy képzeletbeli „kis Magyarországot” az Andrássy úton.

A rendezvény első napján egy exkluzív Megnyitó estet is szerveznek a Műcsarnokban. Itt jelen lesznek az induló települések polgármesterei, a nevezéseket megfinanszírozó üzletemberek, az együttműködő partnerek, a szponzorok képviselői, valamint a Nemzeti Vágta hazai és külföldi díszvendégei.

Ez a grandiózus fesztivál több kulturális csemegéből áll össze. A középpontban a lovas hagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovas parádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozására az Andrássy úton kialakított Vágta Korzó áll majd. Emellett folyamatos koncertprogramok és változatos műsorok színesítik majd a kínálatot, a versenyt körülölelő hétvégén. Ezen kiegészítő programok helyszíne, a Dózsa György úton lesz, a Műcsarnoktól egészen az ’56-os emlékműig.

Szorosan kapcsolódik a már oly sokat hangoztatott összefogáshoz a Nemzeti Vágta társadalmi szerepvállalása is. A Raiffeisen Jótékonysági Sztárfutam résztvevői mind országosan ismert, lovagolni jól tudó celebritások, akik egy-egy jó ügyért, valamely alapítvány fontos céljaiért vágtáznak majd. Ők Hajas László, Hajdú Steve, Pintér Tibor, Sasvári Sándor, és Stohl András lesznek. 

A rendezők százezres vendégsereggel számolnak a két nap alatt. Magát a lóversenyt a Hősök terén, tribünök és kivetítők segítségével, mintegy 30 ezren láthatják egyszerre a helyszínen. Az esemény döntő mozzanatait az RTL Klub élőben közvetíti június 1-jén 16:20-tól 18:30-ig. A Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen lesz majd látogatható. Érdemes lesz nyomon követni a www.vagta.hu weboldalt, ahol mindig friss információval szolgálnak majd a szervezők, többek között itt lehet majd olvasni a Hősök tere és környékének verseny alatti forgalmi rendjéről is.

A futamgyőztesek továbbjutnak a középdöntőbe, amiből hármat rendeznek majd, és ezeknek első két helyezettje jut be a döntőbe.

További információk: www.vagta.hu