Belinszky Krisztina a harmadik súlyában világbajnok

cimmerkozes.jpg

Szombaton este a Mammut II bevásárlóközpontban található Kaméleon Klub adott otthont Belinszky Krisztina, és az amerikai Melissa Shaffer közötti profi női ökölvívó világbajnoki mérkőzésnek, ahol két szervezet; a GBU és a WIBC szövetségek betöltetlen övei kerültek terítékre, a legkisebb, 45 kg-os kategóriában.

A gála felvezető programját amatőr mérkőzések töltötték ki, mondhatjuk azt is, hogy az amatőrök mentették meg a gálát, ugyanis sem Polster Tamás (2 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen), sem pedig Szecsődi Tibor (0-0-0) ellenfele nem érkezett meg különböző okok miatt. Az utolsó utáni pillanatban Buga Kálmán, az Edőcs István ökölvívó klub vezetője vállalta, hogy versenyzőket hoz a gálára. Kálmán felvette a kapcsolatot Svasznek Jenővel, aki örömmel vállalta a szoritoban.JPGkisegítést, így a KSI amatőr ökölvívói vették vállukra a gála felvezetését. A felkészült amatőr bokszolók ráérezve a lehetőségre, igencsak kitettek magukért, és a különböző korosztályos bajnokságokon is ritkán látható magas színvonalú mérkőzéseket vívtak. Köszönet jár Svasznek Jenő tanítványainak, név szerint: Lukács Roland, Futó Iván, Németh Tamás, Gyulai Viktor, valamint Molnár Máriónak és természetesen a BudaBox amatőrjeinek Dezső Péternek és Szabanyin Dimitrijnak a színvonalas mérkőzésekért.

Belinszky Krisztina (22 győzelem – 6 vereség – 2 döntetlen) a mérkőzés előtti ígéretéhez híven igen agresszív stílusban kezdte a találkozót, ami némileg meglepte az amerikai hölgyet, aki többnyire csak szabálytalanságokkal tudta megtörni a magyar klasszis lendületét. Krisztina a hosszú egyeneseivel, testre mért felütésekkel, és horgaival teljes mértékben kontroll alatt tartotta ellenfelét, és tisztán nyerte a meneteket. A harmadik menet végén aztán egy precíz test-fej kombinációval sikerült is megrogyasztani Shaffert, akit csak a gong mentett meg attól, hogy padlóra ne kerüljön.

Shaffer kiváló kondíciójára jellemző, hogy az egy perc szünet elég volt neki a pscyho.JPGregenerálódására. A hatodik menetben jött el a holtpont Belinszky számára, amit Shaffer is észlelt, és keményen meghajtotta a menetet. Ekkor tisztán megnyerte a tíz pontot, de nem okozott különösebb kárt Krisztinában. A hetedik menet még szoros volt, amit a pontozóbírók talán udvariasságból is még Melissának adtak, de ezzel az amerikai el is lőtte az összes puskaporát.

A mérkőzés utolsó menetei már inkább csak küzdelmet, mintsem szép bunyót hozott, de mindez már nem befolyásolta a mérkőzésről kialakult összképet, és Belinszky magabiztos és fölényes (99-92, 99-92 és 98-92) arányú pontozásos győzelemmel a hazai mezőnyben egyedüliként, míg a nemzetközi mezőnyben is ritkaságszámba menően, már a harmadik súlycsoportban szerzett világbajnoki címet. A mérkőzés pikantériája volt még, hogy Melissa Shaffer sarkában az a Veres László látta el a ringsegédi feladatokat, akinek tanítványa segítette Belinszky Krisztinát a felkészülésében.

Az eredményhirdetés után Melissa Shaffer (10 győzelem – 7 vereség) sportszerűen elismerte a vereségét, és gratulált Krisztinának a világbajnoki címekhez, valamint további sikeres pályafutást is kívánt.

gyozelem.jpg

A mérkőzés után Krisztina elmondta, hogy idén már csak egy hazai mérkőzése lesz, amin nem kockáztatja most megszerzett címeit. Ám ha a minimumsúly jelenlegi királynője, Carina Moreno (17 győzelem – 1 vereség) megfelelő ajánlatot tesz a számára, akkor természetesen nem tér ki a kihívás elől, és bátran vállalja az amerikai fellépést. A 28 esztendős magyar lány megköszönte a mintegy 400 fős közönségnek a bíztatást.

XLsport – Fejes László
Fotók: Xlsport és Fejes László