Labdarúgó NB II: szurkolói rendbontások a Baktalórántháza-Ferencváros meccsen

rendbontas.jpg

Rendbontások miatt két embert előállított a rendőrség a Baktalórántháza-Ferencváros NB II-es labdarúgó-mérkőzésen, egy szurkolót pedig a mentők szállítottak kórházba súlyos sérüléssel – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

A vasárnapi bajnoki találkozón a súlyosan sérült néző egy általa előidézet baleset során sebesült meg, miután felkapaszkodott a lelátót és a játékteret elválasztó rácsra, ami felhasította a kezét – mondta Fülöp Gergely.
   
A főhadnagy tájékoztatása szerint az egyik előállított, egy szabolcsi férfi a vendégszektorban a kerítést rángatta és rugdosta, ezért garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vették.    
   
A szóvivő hozzátette: az előállítás során egy másik férfi megpróbálta megakadályozni, hogy társát beültessék a rendőrautóba, majd nem volt hajlandó igazolni magát. Végül őt is előállították és gyorsított eljárásban húszezer forint pénzbírságot szabtak ki rá.
   
A szabálysértési őrizetbe került embert bíróság elé állítják.
   
A labdarúgó-mérkőzést a szakértői bizottság nem minősítette kiemelt kockázatúnak, ezért a rendőrség csak a baktalórántházi sporttelep külső biztosítását látta el, a meccs alatti rendbontások miatt – az előállításokat kivéve – többször a biztonsági emberek léptek fel a szurkolókkal szemben.

MTI