Forma-1: a Renault hosszú távra tervez

renault.jpg

Olasz lapértesülés szerint a Renault a gyenge eredmények ellenére nem kíván kivonulni a Forma-1-ből.

"Még hosszú évekig szeretnénk szerepelni az F1-ben, amíg nem nyerünk újra, addig semmiképpen sem hagyjuk abba" – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak Carlos Ghosn, a Renault elnöke.
   
A francia óriáscég első embere elmondta, hogy véleménye szerint jó úton haladnak és az idény második felében ennek már látható eredményei lesznek.
   
A Renault, amely jelenleg csupán a hetedik a konstruktőrök versenyében, 2005-ben, majd egy évvel később is az első helyen végzett, a pilóták versenyét pedig mindkét esztendőben a spanyol Fernando Alonso nyerte.

MTI