A műlábai ellenére olimpiai indulásra feljogosított Oscar Pistorius egyelőre messze jár attól, hogy megfussa az ötkarikás selejtezőszintet 400 m-en.
A 22 éves dél-afrikai atléta egy nemzetközi parasportoló-viadalon állt rajthoz Berlinben, ám 49,17 mp-es ideje több mint három mp-cel elmarad a pekingi részvételhez szükséges 45,95-től.
"Nem mondtam le az olimpiáról, legfeljebb kicsit távolabbra teszem a célt. Ha idén nem sikerül, akkor majd elindulok Londonban 2012-ben" – jelentette ki a 46,34-es egyéni csúccsal rendelkező futó, aki a paralimpikonok között 100, 200 és 400 m-en is világcsúcstartó.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) májusban helyezte hatályon kívül a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) januári határozatát, mely szerint Pistorius nem vehet részt a pekingi seregszemlén, mert karbonszálas művégtagjai – különleges felépítésüknél fogva – előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.
Pistoriusnak születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták.
MTI