Amerikai úszóválogató: Torres 50 gyorson is indulhat Pekingben

dara_torres.jpg

Dara Torres a 100 után 50 m gyorson is kiharcolta a pekingi részvétel jogát az amerikai úszók válogatóversenyén, Omahában.

A 41 éves kiválóság, aki már az 1984-es Los Angeles-i játékokon is rajtkőre állt, 24.25 mp-cel csapott a célba – ez minden idők hetedik legjobb eredménye -, mögötte Jessica Hardy harcolta még ki 24.82-vel az olimpiai szereplés lehetőségét ebben a számban.
   
"Annyira örülök, hogy sikerült. Remélem, Pekingben hasonló vagy még egy kicsit jobb időt tudok majd elérni" – nyilatkozott Torres, aki akár a 100 gyorsot ki is hagyhatja, hogy az 50-re, illetve a 4×100-as váltóra koncentráljon.
   
Nagy közönségsikert hozott a válogató viadal, a bő egy hét alatt, hivatalos összesítés alapján 160 063 néző kísérte figyelemmel futamokat a Qwest Centerben

MTI