Benkó Réka megnyerte negyeddöntős asszóját a kijevi vívó Európa-bajnokság női kardversenyében, ezzel már biztos érmes.
A Gioia Marzocca elleni összecsapás rosszul kezdődött, az olasz kardozó ugyanis 4-0-ra ellépett. Benkó ekkor kezdett el úgy vívni, ahogyan azt a korábbi összecsapásain tette, öt tust adva fordított az álláson. Ezt követően ismét Marzocca vezetett, Benkó 8-8-nál egyenlített. Innentől kezdve viszont a magyar vívó volt egyértelműen eredményesebb, egymás után érte el a találatait, s még azzal sem lehetett visszafogni lendületét, hogy 11-8-as állásnál korai indulás miatt büntetőtalálatot kapott. Négy újabb sikeres magyar akció következett, ezután pedig Benkó boldogan ugorhatott Nébald György szövetségi kapitány nyakába.
Eredmény:
negyeddöntő:
Benkó Réka-Gioia Marcozza (olasz) 15-9
MTI