Kedves Naplóm sorozat: Fernando Alonso feljegyzései

alonso.jpg

Fernando Alonso egy évet töltött a McLaren-Mercedes-nél, majd visszatért a Renault-hoz. A kétszeres bajnok naplót vezetett az időszakról, amely a Kicker kezébe került.

2007. január 1.
Kedves Naplóm,
egy új év vette kezdetét. Már végre levethettem a fehér versenyzői ruhát. Rendes volt Flaviotól, hogy elengedett, és megengedte, hogy a McLarennél tesztelhessek. Úgy néztem ki, mint egy rab. Talán többször kellet volna győzni hagyni őt.

Január 10.
Ron Dennis elküldte nekem a számítógépre, hogy milyen frizurát csináltassak. Az a baj, hogy pont olyan, mint az új csapattársamé, Lewis Hamiltoné.

Január 16.
Remek volt az új autó bemutatója, 150.000 néző és tűzijáték is volt. A Vodafone játékában megpróbáltam megszerezni a fődíjat Pedro de la Rosának. Sajnos nem jött be.

Január 17.
Pedro felhívott. Bosszankodott, hogy nem ő nyerte a Mercedest. De telefonszámot és E-Mail címet cseréltünk. Majd kigurult a pályára az új autó. Az új autó tetszik, nagyon gyors. De minden gombra angolul van odaírva hogy mi a funkciója.

Március 19.
Jól kezdődött az évad. Egyelőre Lewis előtt vagyok. Kimi  gyorsabb volt, de Pedro azt mondta, hogy valami nem stimmel a Ferrarival. Hamarosan elárulja, hogy mi.

Április 8.
A reggelitől megfájdult a hasam, ezért felhívtam a nagyit.

Április 12.
Pedro üzenetet küldött 90-60-90 számmal. Ezt hittem, valami modell méretei, de Pedro azt mondta, hogy ezt a Ferrari tankjának a mérete és a súlyelosztása.

Május 25.
Pedro kiderítette, hogy Michael Schumacher mindig héliumos lufikkal díszit a gyerekzsúrokon. Ezt nekünk is ki kell próbálnunk.

Május 27.
Lewis nyugtalan. Megtudta, hogy Pedro információkkal rendelkezik a Ferrariról. De egy trükkel elvontam a figyelmét. Odaadtam neki Nicole Scherzinger számát Ron lányának a számáért cserébe.

Május 28.
Pedro E-Mailt küldött. Képeket küldött Jean Todt barátnőjéről.

Június 1.
Baj lehet abból, hogy a főtervezőnknél 780 oldalas Ferrari dokumentumot találtak. De Ron születésnapjára egy Thomas Mann könyvet küldtem neki.

A folytatásban a kémbotrányról és a távozásról beszél.

www.formula.hu
Szerző: Hook