Július 18. és 20. között, péntektől vasárnapig rendezik a NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság Mesterversenyének második fordulóját az agárdi Napsugár Strandon. Ezen a tornán mutatkoznak be a tavalyi bajnokok, hiszen a Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie, valamint a Koch Róbert, ifj. Nagy Péter duó az idei szezonban ilyen összetételben még nem versenyzett!
Noha már számos versenyt rendeztek a NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság idei szezonjában, egészen a mostani, agárdi hétvégéig kellett várni arra, hogy a címvédő párosok ismét a homokra lépjenek. A péntektől vasárnapig tartó Mesterversenyen Józsa Zsuzsanna oldalán ott lesz a francia Le Cannet Rocheville csapatában idegenlégióskodó Dambendzet Nathalie is, aki néhány hete még fájdalmas térdsérüléssel küszködött. „Jól sikerült és eredményes is volt az elmúlt szezon, így azt hiszem, nincs okom elégedetlennek lenni – mondta Dambendzet. – A csapatommal a bajnokságban negyedikek lettünk, a Francia Kupában pedig döntőt játszottunk, és ami talán még fontosabb, a CEV-kupa fináléjába is bekerültünk. Erre előzetesen nem számítottunk, hiszen voltak a sorozatban nálunk erősebb együttesek is, nagyon örülök, hogy így alakult. A saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, úgy érzem, jó szezont zártam.”
Mindezek alapján érthető, hogy Dambendzet Nathalie nem érez kényszert a váltásra, szereti jelenlegi csapatát, így marad a tengerparti városban. A szezon végén kisebb térdsérüléssel bajlódott, túlterhelte az ízületet, csak beinjekciózva tudott játszani, de már ez a probléma is a múlté. „A szezon végeztével egy elég fájdalmas kezelésen kellett részt vennem, a karomból levett vért vezették át a térdemen, és ezután hathetes pihenőt írtak elő – magyarázta Dambendzet. – Nem is szegtem meg, sőt, egy héttel meg is toldottam, így csak egy hónapja tudtunk elkezdeni homokon edzeni Józsa Zsuzsannával, addig csak úsztam és kondiztam. Nem panaszkodom, mert rosszabbra számítottam, mint amit nyújtottam. Aki egyszer már átélte, hogy bajnok lehet, az természetesen mindig meg szeretné ismételni az ezzel járó érzést. Nem kérdés, hogy idén is az első hely megszerzése a célunk, még ezzel a rövidebbre sikerült felkészüléssel is. Az biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, mert sok új páros van a mezőnyben, akiket nem ismerek, de az összetételük alapján erősnek tűnnek.”
A férfiak mezőnyében tavaly a Koch Róbert, ifj. Nagy Péter páros nyerte a bajnokságot, de a címvédő duó idén még nem lépett pályára, mert Nagy Péter bokájában három hétig folyamatosan injekciókúrával gyógyították a hajszálér-tágulatot, s csak a napokban kezdhette újra az edzéseket. Koch Vonyarcvashegyen Takács Gergellyel indult. „Idén nem várok el magunktól olyan kiegyensúlyozott szereplést, mint tavaly – közölte Koch Róbert. – A bajnokság végén betegeskedtem, régóta nem edzettem, Peti is sokat kihagyott. Tavaly a pénteki selejtezőmeccseket használtuk edzésnek, így a főtáblás mérkőzésekre jó formába kerültünk. Idén ez változik, az agárdi és a gyenesdiási Mestertornákat használjuk edzéslehetőségnek, így készülünk a balatonboglári döntőre, ahol természetesen szeretnénk megvédeni bajnoki címünket!”
Az agárdi Mestertorna érdekessége, hogy ezen a versenyen hat év közös szereplés után egymás ellen lép pályára a szegedi származású és nevelésű Nacsa Gábor, Maksa Zoltán duó! A páros tagjai először 2002-ben, éppen Agárdon strandröplabdáztak együtt hivatalos versenyen. Idén a ceglédi A-kategóriás viadalon döntöttek a szétválás mellett, Nacsa immár Takács Gergellyel, Maksa pedig Sallai Istvánnal indul. A dolog pikantériája, hogy a két új páros a pénteki selejtező első mérkőzésén egymás ellen lép pályára! A kvalifikációban egyébként mindkét címvédő páros érdekelt lesz. Ezen a tornán nem indul a női mezőnyben eddig szinte egyeduralkodó Gudmann Csilla, Mátrai Beáta páros, a férfiaknál viszont ott lesz a kivétel nélkül minden eddigi versenyt megnyerő Koch Norman, Szauter Péter egység.
A torna szervezői a nézőket strandröplabda-aerobikkal, táncbemutatóval és parkröplabdázási lehetőséggel várják!
Forrás: Rodics Dániel