Kolumbia Junior Uszonyos és Búvárúszó vb és felnőtt Európa-bajnokság Eger

buvar3.jpg

Tegnap délelőtt a Magyar Sport Házában Nyíri Iván a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke sajtótájékoztató keretén belül számolt be a fiatal magyar csapat fantasztikus sikeréről a kolumbiai junior vb-n.

Ludvigh Zoltán pedig a július 21-én induló hazai, immáron második alkalommal Egerben megrendezésre kerülő felnőtt Uszonyos és Búvárúszó Európa-bajnokság előkészületeiről valamint a magyar csapat esélyeiről szólt röviden, az Eb Szervező Bizottság elnökeként. 

A világcsúcsot úszó és csupán 5mp-el előzve meg dobogós társait, – akik szintén világcsúcson belüli időt úsztak – Semánszky Petra a Debreceni Búvárklub versenyzője két számban álhatott a dobogó tetején és a világ csúcsán! Kovács Zsófia, a Kaposvári Adorján SE versenyzője szintén világcsúcsot úszott 200m uszonyos gyorsúszás számban.

buvar2.jpg

Nyíri Iván elmondta, hogy a vendéglátó kolumbiai szövetség mindent megtett a sportolók biztonságáért, közel kétezer katona vigyázta a versenyzőket a világbajnokság ideje alatt. A tízfős barátságos magyar küldöttség hamar ismertté vált eredményeivel és szimpatikus sportolóival Neivában. Jó hír még, hogy a 2010-es Világbajnokság rendezési jogáért szeptemberben Kecskemét városa is ringbe száll.

buvar1.jpg

XXII. Uszonyosúszó Európa-bajnokság, Eger július 21-31.

Jövő héten, július 21-én kezdődik a XXII: Uszonyosúszó Eb Egerben, a Bitskey uszodában. Eger városa 2001. után második ízben rendezi meg a sportág idei legrangosabb hazai felnőtt versenyét. buvar5.jpgLudvigh Zoltán a szövetség sport szakági alelnöke elmondta, hogy az eddigi legnagyobb számú részvétel mellett indul el a 10 napos esemény. Az Európa-bajnokságon 20 ország, több mint 200 versenyzője méri össze tudását az uszonyosúszó – ahol a magyar csapat 200m és 400m-en jó eredményt érhet el, akár érem is lehet – és a hosszútávú uszonyosúszás versenyszámokban. Minden ország a legjobb idővel rendelkező két-két sportolója indulhat, így a magyar csapat 13 lány, 13 fiúval és egy csapattal vívta ki az indulás jogát, így a legnépesebb számú csapat indulhat Egerben.
A verseny két részre osztható, az uszonyosúszás az egri Bitskey uszodában, míg a július 27-30-a közötti hosszútávúszó uszonyosúszás az egerszalóki, Laskóvölgyi víztározóban folyik majd, ami ennek az Eb-nek az érdekessége, hiszen eddig senki sem kapott engedélyt még fürdőzésre sem.

Ez az Eb egyben kvalifikációs lehetőség is a jövő évi Világjátékokon való indulásra.  Kemény feltételek (több fordulós rendszer) és szigorú időeredmény alapú válogatás után derül ki őszig a hivatalos ranglista alapján, hogy a nemzetközi szövetség (C.M.A.S.)  kiket hívott meg és kik nyerték el a Kaohsziung- ban (Tajvan) rendezett Világjátékok indulási jogát. Hasonlóan az Eb-hez országonként és versenyszámonként a két legjobb időeredményt elért sportoló kap meghívást a Világjátékokra. A váltót a már kvalifikált versenyzőkből állítják össze és maximálisan 8 ország váltója (egy pályányi) indulhat el a Világjátékokon.

X. Ifjúsági Búvárúszó Világbajnokság Neiva (Kolumbia)
2008. július 3 – 8.
 
Éremeső és az előzetes várakozást felülmúló sikeres részvétel jellemezte  a kolumbiai Neivaban rendezett X. Junior Uszonyos és Búvárúszó világbajnokságon résztvevő 10 fős magyar versenyzői csapat szereplését. A magyar csapat a két világcsúcsjavítás mellett 3 arany, 4 ezüst  és 5 bronzérmet szerzett a Junior Világbajnokságon, mellyel az előkelő harmadik helyen végzett a nemzetek  versenyében.
 
Eredmények – vb aranyérem:

Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub)
100 m uszonyos gyorsúszás –junior világcsúcs                                            
100 m uszonyos úszás

Kovács Zsófia (Kaposvári Adorján SE)
200 m uszonyos gyorsúszás – junior világcsúcs
 
vb ezüstérem:

Kovács Zsófia (Kaposvári Adorján SE )
100 m uszonyos gyorsúszás
400 m búvárúszás

Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub)
200 m uszonyos gyorsúszás

Babiczki Ádám (Mátrai Erőmű Búvárklub)
800 m búvárúszás

Vb bronzérem:

Nagy Dorottya (Debreceni Búvárklub)
50 m búvárúszás
400 m búvárúszás
800 m búvárúszás

Kovács Zsófia (Kaposvári Adorján SE)
100 m uszonyos gyorsúszás

Szolcsák Szabolcs (Mátrai Erőmű Búvárklub)
400 m búvárúszás

A XXII. Felnőtt Uszonyosúszó Európa-bajnokságon induló magyar csapat, versenyszámonkénti indulással:

Férfiak:
Kanyó Dénes, Szegedi Muréna ÚBK
200, 400, 800m felszíni úszás, 4x100m

Kókai Dániel, Debreceni BK
100m búvárúszás, 100, 200m felszíni úszás, 4x100m, 4x200m

Balázs Péter, Amphora BK – Budapest             
400m búvárúszás,

László Dezső, DVCSH UBSE – Dunaújváros   
400, 800m búvárúszás,

Szabó László, BÁCSVÍZ – Kecskeméti VSC    
800m búvárúszás,

Neu Gábor, Kaposvári KASE                            
100, 200m uszonyos gyorsúszás

Szenes Mátyás, Debreceni BK                           
50, 100m uszonyos gyorsúszás

Vizsolyi Pál, Amphora BK – Budapest              
200m uszonyos gyorsúszás

Kövy Bence, Debreceni BK                               
50, 100m felszíni úszás, 4x100m, 4x200m

Joszt Ádám, Szegedi Muréna ÚBK                    
50m búvárúszás, 50m felszíni úszás, 4x100m

Bács Ferenc, BÁCSVÍZ – Kecskeméti VSC     
1500m felszíni úszás, 6000m ht úszás

Szolcsák Szabolcs, Mátrai Erőmű BK- Visonta 
50, 400m felszíni úszás, 4x200m

Szabó Zsolt, Mátrai Erőmű BK-Visonta 100m búvárúszás,
800,1500m felszíni úszás, 4x200m

Nők:
Lábodi Laura, Kaposvári KASE                        
400, 800m búvárúszás

Ócsai Dorottya, Mátrai Erőmű BK – Visonta   
800,1500m felszíni úszás

Székely Lilla, BÁCSVÍZ-Kecskeméti VSC     
50, 100m búvárúszás 50, 100m felszíni úszás, 4x100m

Károlyi Csilla, EDP SE – Orosháza
50, 100m uszonyos gyorsúszás, 100, 200m felszíni úszás, 4x100m,

Dudás Zita, Szegedi Muréna ÚBK      
50m uszonyos gyorsúszás, 50m felszíni úszás, 4x100m

Debreczeni Hajnalka, Szegedi Muréna ÚBK
200m uszonyos gyorsúszás, 200m felszíni úszás, 4×100 m
                                                                      
Wirtz Melinda, Kaposvári KASE                     
400, 800,1500m felszíni úszás, 4x200m

Túri Kinga, Mátrai Erőmű BK – Visonta         
400m felszíni úszás, 4x200m

Túri Kitti, Mátrai Erőmű BK – Visonta           
100m búvárúszás

Nagy Dorottya, Debreceni BK                         
50m búvárúszás

Senánszky Petra, Debreceni BK                       
50, 100m uszonyos gyorsúszás

Kovács Zsófia, Kaposvári KASE                     
400, 800m búvárúszás

Bercsényi Kinga, DVCSH UBSE – Dunaújváros  
ht úszás