Cseh László a 200 méteres számokban viseli majd az új szuperdresszt, 400 m vegyesen csak a felszerelés nadrágrészét használva úszik.
A Kőbánya SC olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok versenyzője erről a T-Mobile és a Magyar Olimpiai Bizottság közös sajtótájékoztatóján beszélt, a balatonfűzfői uszodából videón keresztül bejelentkezve.
Cseh elmondta, hogy tapasztalatai szerint a teljes testet lefedő szuperdressz – amelyhez hasonlóban idén közel 50 világcsúcs született – 200 méterig vált be, így ezen a távon pillangón és vegyesen viseli majd Pekingben, legerősebb számában, 400 m vegyesen ennek a nadrágváltozatát húzza fel.
Cseh jelezte, hogy formája a tervezettnek megfelelő és a lába is rendben van. Négy éve ugyanis, az athéni játékok előtt ebben az időszakban törte el a lábát, s éppen a fűzfői edzőtáborban.
MTI